Maier szerint Ter Stegen sérülése miatt reaktiválniuk kellene Neuert

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 09:19
Julian Nagelsmann és Manuel Neuer (Fotó: Getty Images)
Julian Nagelsmannt, a magyar labdarúgó-válogatottal azonos Nemzetek Ligája-csoportban szereplő német csapat szövetségi kapitányát megdöbbentette első számú kapusának, az FC Barcelonában védő Marc-André ter Stegennek a súlyos sérülése.
Spanyol labdarúgás
2024.09.23. 13:31

Ter Stegen rossz hírt kapott, már az utódját keresik, ellenünk sem játszhat az NL-ben

Keylor Navas, Loris Karius és Unai Simón neve is felmerült, mint a kapus lehetséges helyettese.

A 32 éves futballistának a jobb térdében elszakadt az ín a Villarreallal szemben 5–1-re megnyert spanyol bajnoki mérkőzésen. Hétfőn meg is műtötték, és legalább nyolc hónapig harcképtelen lesz. Ter Stegennek az a térde sérült, amelyet korábban már kétszer is megoperáltak.

„Döbbenetes hír volt ez a számunkra, nagyon hiányozni fog nekünk a pályán és azon kívül is” – nyilatkozta Julian Nagelsmann, akinek Ter Stegen lett az első számú kapusa a nemzeti csapatnál azután, hogy Manuel Neuer visszavonult a válogatottól.

A szeptemberi Nemzetek Ligája-rajtnál Oliver Baumann, a Hoffenheim, valamint Alexander Nübel, a VfB Stuttgart kapusa volt kerettag Ter Stegen mellett. A magyarok ellen 5–0-ra megnyert, valamint a hollandok vendégeként 2–2-re végződött találkozókon Ter Stegen állt a kapuban.

Közben az 1974-ben világbajnok legendás kapus, Sepp Maier egy interjúban azt nyilatkozta, az egyetlen jó megoldás ebben a helyzetben az lenne, ha reaktiválnák Neuert.

„Ha megkapja a támogatást, akkor bizonyosan képes lesz jó teljesítményre. Még mindig csúcsformában van és egyáltalán nem idős” – mondta a 80 éves korábbi futballista a 38 esztendős Neuerről, aki a Bayern Münchenben még mindig első számú kapusként szerepel. Hozzátette, meglátása szerint Neuer még mindig a világ legjobb kapusa, miközben az éppen szintén sérült Baumann-nak, Nübelnek, valamint a frankfurti Kevin Trappnak még ismerkednie kellene azzal a feladattal, amit a válogatott kapujának védése jelent.

„Azt javaslom Julian Nagelsmannak, hogy közelítsük az álláspontjainkat és beszéljük ezt meg” – jelentette ki Maier, aki szerint Neuer még a 2026-os világbajnokságon is nyugodtan védhetne.

A Nemzetek Ligájában az A-liga 3. csoportját a németek vezetik, s októberben Bosznia-Hercegovinával, valamint Hollandiával találkoznak. A Puskás Arénában novemberben lépnek pályára.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

„Elrúgta a bokámat” – mégsem kapott tizenegyest a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:44

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

Marco Rossi az NS-nek: Büszke vagyok Szoboszlai Dominikra

Magyar válogatott
2025.02.25. 07:00

Labdarúgás: mindhárom korosztályban elődöntős a Vasas a kupában

Utánpótlássport
2025.02.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik