Szalai nélkül, csak tizenegyesekkel jutott tovább a Hoffenheim a Német Kupában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 20:55
Csak tizenegyesekkel tudta kiharcolni a továbbjutást a fehér mezes Hoffenheim (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Német Kupa első fordulójából továbbjutott a Hoffenheim, a Mainz és a St. Pauli is, pedig egyik Bundesliga-csapat sem tudott dűlőre jutni a rendes játékidő során az alsóbb osztályú ellenfelekkel szemben.

 

Szalai Attila végig a kispadon kapott helyet a negyedosztályú Würzburger Kickers ellen, a Hoffenheim pedig a 11. percben egy potya góllal hátrányba került: egy hazaadás után elcsúszott Luca Philipp kapus lába alatt a labda, Enes Kücnek pedig csak közelről a kapuba kellett azt passzolnia. Néhány perccel később egy öngóllal egyenlített az élvonalbeli csapat, de a folytatásban sem nyújtottak meggyőző teljesítményt a sinsheimiek, sőt, a würzburgiak álltak közelebb az újabb találathoz.

A rendes játékidő nem hozott döntést, a 100. percben pedig ismét vezetést szereztek a hazaiak, miután Moritz Hannemann több vendégvédőt is megbolondított. A kapott gól után kicsit felpörgött a Hoffenheim, s a fordulást követően összejött az egyenlítés is, és ugyan a würzburgiak nagyon elkészültek erejükkel a hajrára, a kék-fehérek nem tudták eldönteni a mérkőzést. A tizenegyesek során Luca Philipp egy lövést megfogott, ami elég volt a sikerhez, így a Hoffenheim nagy nehezen továbblépett a legjobb 32 közé.

A St. Pauli és a Mainz összecsapása is hosszabbításba torkollott alsóbb osztályú ellenfeleikkel szemben, de végül mindkét Bundesliga-csapat kiharcolta a továbbjutást anélkül, hogy tizenegyespárbajig jutott volna.

NÉMET KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Hallescher FC (IV.)–St. Pauli 2–3 – h. u.
Wehen Wiesbaden (III.)–Mainz 1–3 – h. u.
Würzburger Kickers (IV.)–Hoffenheim 2–2 – 11-esekkel 3–5
Később
20.45: SSV Ulm 1846 (II.)–Bayern München (Tv: Sport2)

 

Legfrissebb hírek

Szalai Attila: Fantasztikus éveket töltöttem Isztambulban, ezért is különleges számomra ez a meccs

Magyar válogatott
2025.03.19. 20:14

Értékes győzelemmel menekül a St. Pauli a kiesőzónától

Német labdarúgás
2025.03.14. 22:31

Tovább menetel, újabb sikerével dobogón a Mainz

Német labdarúgás
2025.03.07. 22:23

Sorsoltak a Német Kupában, Gulácsiék Stuttgartban vívhatják ki a döntőbe jutást

Német labdarúgás
2025.03.02. 20:36

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Az RB Leipzig a Wolfsburgot legyőzve elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.26. 22:48

Meglepetés a Német Kupában, a harmadosztályú Bielefeld kiejtette a Werdert

Német labdarúgás
2025.02.25. 22:43

Nem Gulácsi védi a Leipzig kapuját a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.02.25. 15:52
Ezek is érdekelhetik