Szabics Imre lett az Augsburg másodedzője – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.06. 17:07
Szabics Imrével (balról a második) egészült ki az Augsburg edzői stábja (Fotó: fcaugsburg.de)
A német labdarúgó-élvonalban (Bundesliga) érdekelt Augsburg a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Szabics Imre lett a klub új másodedzője.

 

A 43 éves magyar szakember a Brightonba távozó Jonas Schauermann távozása után keletkező űrt tölti be a dán vezetőedző, Jess Thorup stábjában. A játékosként 2007 és 2010 között Augsburgban futballozó – s 58 tétmeccsen kilenc gólt, illetve gólpasszt szerző – Szabics kétéves szerződést írt alá az előző évadot a bajnoki tabella 11. helyén záró együttesnél.

„Mindig figyelemmel követtem az Augsburgot, és nagy csodálója vagyok az itt zajló munkának, éppen ezért nagyon jó érzés, hogy ismét a klubhoz tartozhatok. A vezetőkkel folytatott beszélgetésem rendkívül pozitív volt, és már nagyon várom, hogy elkezdhessem a munkát a többi stábtaggal” – idézi a klubhonlap Szabics Imrét.

A játékos-pályafutását 2013-ban befejező Szabics legutóbb a svájci FC Zürich alkalmazásában állt (előbb a felnőttek másodedzőjeként, majd az U21-es csapat edzőjeként), 2022 vége után viszont nem volt csapata.

 

 

Legfrissebb hírek

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
6 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
8 órája

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45
Ezek is érdekelhetik