Kiderült, milyen büntetést szabtak ki Boatengre a súlyos testi sértése miatt

Vágólapra másolva!
2024.07.19. 13:00
200 ezer eurós büntetést szabtak ki Boatengre (Fotó: Getty Images)
Felfüggesztett pénzbírságot kapott testi sértési ügyének lezárásaként Jérome Boateng, a németek világbajnok labdarúgója.

A 35 éves hátvéd a vád szerint egy 2018-as karibi nyaralás során inzultálta és megütötte két gyermekének édesanyját, akit meg is harapott, illetve a földre lökött, valamint hozzávágott egy lámpát és egy hűtőtáskát. A játékos tagadta a vádakat.

A müncheni bíróság pénteken 200 ezer eurós büntetéssel sújtotta a futballistát, akinek ugyanakkor csak egy esetleges újabb vétség esetén kell fizetnie.

A Bayern Münchenben 2011 és 2021 között szereplő Boateng – aki 2014-ben nyert vb-címet a német válogatottal – az utóbbi években a francia Lyont és az olasz Salernitanát erősítette, majd idén májusban kétéves szerződést kötött az osztrák LASK-kal.

 

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
2025.10.04. 17:28
Ezek is érdekelhetik