Hosszabbított, marad az RB Leipzignél a szlovénok tehetsége

Vágólapra másolva!
2024.06.12. 09:41
Benjamin Sesko hosszabbított Lipcsében (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) legutóbbi kiírásában 4. helyen végző RB Leipzig hivatalos felületein közölte, hogy 2029-ig meghosszabbította a fiatal szlovén tehetség, Benjamin Sesko szerződését.

Bár több angol élvonalbeli élcsapat, a Manchester United, a Chelsea és az Arsenal érdeklődéséről is hallani lehetett, nem távozik az RB Leipzigtől a tavaly, a testvércsapattól, az osztrák RB Salzburgtól megszerzett fiatal szlovén támadó, Benjamin Sesko. A lipcsei klub a honlapján közölte, hogy 2029-ig hosszabbított a csatárral, aki a mögöttünk hagyott idényben minden sorozatot figyelembe véve 42 mérkőzésen 18 gólig és két gólpasszig jutott és tavaly nyáron már tagja volt a Német Szuperkupa-győztes csapatnak is.

Sesko hazája válogatottjának is oszlopos tagja, amit mutat, hogy 21 éves kora ellenére már 29 meccsen játszott nemzeti csapatában, s 11 gólt szerzett.

„Jól zártam az első idényemet az RB Leipzignél és hihetetlenül boldog vagyok, hogy itt lehetek. A csapat, a klub, a város és a szurkolók – számomra mind kiemelkedő. A korai szerződéshosszabbítás logikus lépés számomra. Annak ellenére, hogy az idény első felében nem játszottam annyit, mint szerettem volna, ez az időszak is nagyon fontos volt számomra a fejlődésem miatt. Érzem a bizalmat és az elismerést a klubtól és ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy így teljesítsek. Az idény második felében már gólokkal is rá tudtam szolgálni a bizalomra. Nagy potenciál van a csapatunkban, és megfelelő a tapasztaltabb és fiatal játékosok keveréke. Már az első idényben sokat értünk el és megmutattuk, milyen kiemelkedő futballt tudunk játszani a pályán, de még sok mindent tehetünk” – mondta a klub honlapjának a bejelentés után Sesko, aki végigjárta az RB-iskolát, hiszen a szlovén Domzalétól szerződött Salzburgba, ahonnan a másodosztályú fiókcsapatnak, a Lieferingnek is kölcsönadták, majd az élvonal után tavaly nyáron lépett még egyet előre és igazolt Lipcsébe.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik