Nem gondolja meg magát! Tuchel megerősítette, hogy távozik a Bayerntől

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 11:51
Thomas Tuchel biztosan távozik (Fotó: Getty Images)
A napokban felröppenő sajtóhírekkel ellentétben a Bayern München vezetőedzője, Thomas Tuchel az idény utolsó mérkőzése előtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, távozik a bajor klubtól.

A napokban több portál is arról számolt be, hogy Xavihoz hasonlóan Tuchel is meggondolja magát, és mégis a Bayernnél folytatja, de az 50 éves vezetőedző az utolsó Bundesliga-forduló előtt rácáfolt a pletykákra. 

„Ez az utolsó sajtótájékoztatóm a Säbener Strasséról. A februári megállapodásunk továbbra is érvényben van. Nemrég újra beszéltünk róla, de nem tudtunk megegyezni.” 

„Kicsit szomorú vagyok, mert nem szeretek elhagyni csapatokat és a személyzeteket sem. A pincében dolgozó takarítóktól a szakácsokig mindenki azon dolgozik, hogy nekünk a lehető legkényelmesebb legyen. Órákon át együtt dolgozol ezekkel az emberekkel és ezt nehéz elengedni” – tette hozzá a tréner a Hoffenheim elleni találkozó sajtótájékoztatóján. 

A folytatásban Tuchel nem árulta el, miért nem változtatták meg a távozásával kapcsolatos terveket.

„Nem megyek bele konkrét indokokba, azok maradjanak csak zárt ajtók mögött. A lényeg, hogy nem változik a megállapodás.”

„A Bayern Münchennél ugyan egy trófea nélküli idény csalódásnak számít, de úgy hiszem, jogunk van emelt fővel zárni ezt a 15 hónapot. Ugyan a kupában nem volt kielégítő a teljesítményünk és a bajnokságban is csak második helyen végeztünk, azonban nem volt szégyellnivaló a pontszám, amelyet elértünk, hisz tizenegyből kilencszer ez elég is lett volna a bajnoki címhez. A Bajnokok Ligájában pedig az utolsó percekig volt esélyünk a Real Madrid ellen” – fejtette ki a szakember, aki azt állítja, nem a csapat teljesítményével volt a probléma. 

NÉMET BUNDESLIGA
34. FORDULÓ (Tv: az Arena4 körkapcsolásban közvetít a fordulóról)
SZOMBAT
15.30: Borussia Dortmund–Darmstadt
15.30: Frankfurt–RB Leipzig
15.30: Heidenheim–1. FC Köln
15.30: Hoffenheim–Bayern München (Tv: Match4)
15.30: Bayer Leverkusen–Augsburg
15.30: Union Berlin–Freiburg
15.30: VfB Stuttgart–Mönchengladbach
15.30: Werder Bremen–VfL Bochum
15.30: Wolfsburg–Mainz

A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Bayer Leverkusen3327687–23+6487 
2. Bayern München33233792–41+51 72 
3. VfB Stuttgart33224774–39+35 70 
4. RB Leipzig33197775–37+38 64 
5. Borussia Dortmund33179764–43+21 60 
6. Eintracht Frankfurt331113949–48+1 46 
7. Hoffenheim331271462–64–2 43 
8. Freiburg331191344–56–12 42 
9. Heidenheim339121246–54–8 39 
10. Augsburg331091449–58–9 39 
11. Werder Bremen331091444–53–9 39 
12. Wolfsburg331071640–53–13 37 
13. Mönchengladbach337131356–63–7 34 
14. Bochum337121441–70–29 33 
15. Mainz336141336–50–14 32 
16. Union Berlin33861931–57–26 30 
17. 1. FC Köln335121627–56–29 27 
18. Darmstadt33382230–82–52 17 

 

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Jön a bajnokok csatája Münchenben

Német labdarúgás
2025.11.01. 08:44

Rekordot döntött a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.30. 10:27
Ezek is érdekelhetik