Mi lesz, ha Klopp kipiheni magát? Vannak, akik a Dortmundhoz várják

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.05.01. 19:04
Jürgen Kloppnak lesz mit kipihennie a következő évben – közben szabad a találgatás (Fotó: Getty Images)
Sokakat foglalkoztat a kérdés, hol és milyen beosztásban folytatja majd a munkát Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, aki az idény végén távozik az angol labdarúgócsapattól, és a következő évet a pihenésnek szenteli. Az Independent című angol lap azokra a pletykákra irányítja rá a figyelmet, amelyek szerint 2025-ben Klopp a korábbi sikerei helyszínén bukkan majd fel, és a Borussia Dortmund futballigazgatója lesz.

Az ebben az irányban találgatók arra alapoznak, hogy egyrészt a Dortmundnál a közelmúltban többen is állást kaptak a Klopp-éra csúcséveinek (2010–2013) szereplői közül (Nuri Sahin és Sven Bender pályaedző lett), másrészt Jürgen Klopp valami olyasmire vágyik, amit még nem csinált, harmadrészt pedig a BVB és Klopp bizonyos értelemben „örökre összetartoznak”, és ami nem sikerült 2013-ban (együtt BL-t nyerni), az megér még egy próbálkozást.

Klopp 2008 és 2015 között volt a BVB vezetőedzője, a 2010 és 2013 közötti korszak sikerességéről két német bajnoki cím, egy Német Kupa-diadal, egy Német Szuperkupa-győzelem és egy BL-döntőbe jutás beszél – no meg az a közvetett elismerés, hogy a tréner megkapta a Liverpool menedzseri pozícióját.

Ne feledjük persze, a Borussia az idén ott van a BL-elődöntőben, azaz felérhet az európai csúcsra – ezért sem lehet téma pillanatnyilag a vezetőedzői szék a Klopp-körüli találgatásokban, Edin Terzic élvezi a vezetőség bizalmát. 

Ami a vezetőséget illeti, éppen május elsején lépett hatályba a közelmúltban bejelentett kinevezés: Lars Ricken, a csapat BL-győztes (1997) klasszisa – aki eddig az utánpótlás első számú felelőse volt a klubnál – ügyvezető igazgató lett 2027 nyaráig szóló szerződéssel. Az újonnan létrehozott poszton a szakmai kérdések tartoznak hozzá, tehermentesítendő a 65. életévében járó vezérigazgatót, Hans-Joachim Watzkét, aki bejelentette, hogy 2025 végén távozik a vezetőségből. Akkor a nála maradt feladatkörök (többek között a kommunikáció és a stratégiaalkotás) is gazdára várnak majd – itt léphet a képbe Klopp? Nem éppen az ő ambícióit kielégítő lehetőség. Vagy újabb szervezetátalakítás lesz, immár az ő kedvéért? Ez nyilván a most létrehozott modell és a klub eredményességétől is függ.

Egy ideig valószínűleg még tartanak a találgatások – addig érdemes fejben tartani azt is, amit a német futball, valamint a Liverpool közelmúltjának egy másik sikeres szereplője, Dietmar Hamann mondott a Sky Sportsnak, amikor Klopp bejelentette az idény végi távozását:

„Szerintem olyan munkát kellene majd vállalnia, ahol olyasmit csinálhat, amit korábban nem – mondta az angol csatornán szakértőként gyakran megszólaltatott, a Liverpoolt ért kritikájával egyszer Kloppot alaposan feldühítő Hamann, nem titkolván, hogy a német válogatott irányítására gondol. – De bármit hoz a közeljövő, tekintetbe kell venni Klopp szándékait, és hagyni, hogy feltöltődjön. Szóval a szövetség helyében 2025 előtt nem keresném kapitányi ajánlattal.”

Jelen állás szerint ez a megkeresés egy ideig nem aktuális: Hamann idézett nyilatkozata óta a német szövetség a 2026-os világbajnokság végéig meghosszabbította Julian Nagelsmann szövetségi kapitány szerződését – azaz a DFB-től Klopp nyugodtan töltődhet.

De előbb még van egy kis dolga Liverpoolban.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik