32 éves nőt nevezett ki vezetőedzőjének az Ingolstadt

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 12:42
null
A 32 éves Sabrina Wittmann lett a német harmadosztályú Ingolstadt ideiglenesen megbízott vezetőedzője (Fotó: FC Ingolstadt 04/Fb)
Múlt héten azonnali hatállyal menesztette vezetőedzőjét, Michael Köllnert a német harmadosztályban szereplő Ingolstadt, amely az idény végéig az U19-es csapat eddigi edzőjét, a 32 éves Sabrina Wittmannt nevezte ki ideiglenes vezetőedzőjének.

Sabrina Wittmann eddig az Ingolstadt U19-es csapatát irányította, mellyel épp a közelmúltban ért el második helyet a korosztályos Bundesliga Dél-Délnyugati csoportjában. A 32 éves szakvezető hétvégén, a Mannheim elleni mérkőzésen mutatkozott be az első csapat kispadján, s a 95. percben szerzett góllal mentették 1–1-es döntetlenre a mérkőzést.

Wittmann ugyan csak ideiglenesen, az idény végéig hátralévő négy mérkőzésre vette át az Ingolstadt irányítását, ezzel is történelmet írt, ugyanis a német férfi profi labdarúgásban ilyen magas szinten még sosem dolgozott női vezetőedző.

„Nincs olyan hely, ahol szívesebben debütáltam volna. Ingolstadt egészen különleges hely számomra. Tizenkilenc évvel ezelőtt itt kezdtem, itt játszottam és tettem meg az első lépéseket edzőként. A vezetők a kezdetektől fogva bizalmat szavaztak nekem és mindig támogattak. Az utánpótláscsapatoknál eltöltött évek során váltam azzá az edzővé, aki ma vagyok. Ez egy nagyszerű lehetőség számomra. Köszönöm Dietmar Beiersdorfernek (ügyvezető igazgató) és Ivo Grlicnek (sportigazgató) a bizalmat, hogy megtehetem az első lépéseket profi szinten. Rengeteg energiával és teljes elkötelezettséggel várjuk a hátralévő négy mérkőzést és szeretnénk a lehető legpozitívabban zárni az idényt” – mondta bemutatása során a klub honlapjának Sabrina Wittmann.

 

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
11 órája

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2025.10.05. 10:23

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

Schäfer visszatért, Burke mesterhármasával nyert az Union Berlin Frankfurtban

Német labdarúgás
2025.09.21. 17:33

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48
Ezek is érdekelhetik