2. Bundesliga: a Hertha fiatal játékosa elsírta magát Dárdai kemény kritikái után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.30. 12:00
Túl kemény volt? Dárdai Pál szavai után Ibrahim Maza elsírta magát az öltözőben (Fotó: Imago)
Mint ismert, a hétvégén a Hertha Berlin 1–1-es döntetlent játszott a Hannoverrel a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) 31. fordulójában. A találkozó félidejében a berliniek vezetőedzője, Dárdai Pál úgy leteremtette fiatal játékosát, Ibrahim Mazát, hogy az percekkel később elsírta magát. A megosztó esettel a német sajtó külön is foglalkozott.

A félidőben a Hertha 1–0-ra vezetett a Hannover ellen, ennek ellenére Dárdai Pál nem volt mindennel elégedett. Amint a játékvezető a sípjába fújt, a magyar szakember odarohant 18 éves támadójához, Ibrahim Mazához, akinek heves gesztusokkal kezdett el magyarázni. A német sport1.de a Bildre hivatkozva arról számolt be, hogy Dárdai nagyon kemény volt játékosával, aki percekkel később, az öltözőben el is sírta magát a kritikák miatt. 

Az eset meglehetősen nagy port kavart és megosztotta a közvéleményt, olyannyira, hogy a német sajtó is több cikket szentelt az esetnek. Mindenesetre a Hertha játékosai kiálltak edzőjük mellett, és egyhangúlag úgy fogalmaztak: ez a jelenetsor egyáltalán nem volt rossz hatással az öltözői hangulatra, és Dárdai Pált sem kell bántani a kirohanása miatt. A csapatkapitány Toni Leistner szerint Mazának fiatal kora ellenére „rendben van az önbizalma”, és helyén tudja kezelni Dárdai kritikáját: „Ez itt férfi futball. Én is voltam fiatal, és tudom, hogy csak azért nem csomagolhatunk valakit vattába, mert fiatal. Időnként igenis lehetünk egy kicsit keményebbek egymással” – fogalmazott, s csatlakozott hozzá a berliniek másik játékosa, Fabian Reese, aki szintén azon a véleményen volt, hogy ilyen szinten „néha belefér egy-egy keményebb edzői kritika”, és egyébként is, Mazára jó hatással voltak a megszokottnál keményebb szavak.

Dárdai Pál is elmondta a véleményét a fellépéséről: „Védekezés közben nem lehet sétálva odamenni az ellenfélhez. Még korábbi edzőmtől, Jürgen Röbertől kaptam meg, és egy életre megtanultam: ha az ellenfél támad, nem sétálsz akció közben, hanem végig védekezel. Maza egyébként nagyon jó teljesítményt nyújtott a második félidőben” – idézte a Bild sportoldala a magyar vezetőedzőt, akinek a csapata végül az utolsó percekben gólt kapott a Hannover ellen, így nem tudta megnyerni a találkozót. Így a Hertha három fordulóval a bajnokság zárása előtt csak a 8. helyen áll a tabellán.

Mazának egyébként 2026 nyaráig van érvényes szerződése a Herthánál, de élvonalbeli klubok, egyebek mellett a Wolfsburg és a VfB Stuttgart is érdeklődik iránta.

Német labdarúgás
2024.04.26. 20:39

Hiába adott gólpasszt ifjabb Dárdai Pál, nem bírt a Hannoverrel a Hertha

A vendégek a ráadás utolsó percében mentettek pontot péntek este.

 

 

 

Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
6 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
20 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Egyre közelebb a Puskás Akadémiához ifj. Dárdai Pál – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:37
Ezek is érdekelhetik