Videó: 25 ezren szurkoltak a német negyedosztályban

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 17:25
null
Huszonötezren voltak a negyedosztályú Aachen bajnokiján (Fotó: Alemania Aachen/Fb)
Az már ismert egy ideje, hogy Németországban az egyik legjobb a stadionok kihasználtsága, de ennek újabb példája, hogy a német negyedosztályban (Regionalliga West) nemrég 25 ezer néző volt az első helyezett Alemannia Aachen és a 11. Fortuna Düsseldorf II mérkőzésén – pedig még ennél is többen lehettek volna, de az egyik lelátó jelentős része üres maradt.

A kimondottan magas nézőszám elsősorban annak köszönhető, hogy a házigazda Aachen az elmúlt időszakban kiválóan szerepel, a csapatnak jelenleg ugyanis nyolc pont az előnye a Regionalliga nyugati csoportjában a második 1. FC Bocholthoz képest. Igaz, az is közrejátszik a 25 ezer nézőhöz, hogy még a negyedosztályban is vannak olyan létesítmények, melyek többtízezer embert képesek befogadni. Jó példa a 2. Bundesliga mostani idénye, ugyanis többször előfordult, hogy a másodosztály aktuális fordulójában több néző volt, mint az élvonalban – köszönhetően annak is, hogy a másodosztályú klubok – összességében – nagyobb stadionokban játszanak, mint bundesligás társaik. Az érdeklődést mutatja az is, hogy a harmadosztályú Münster Dynamo Dresden elleni rangadójára a korábban eladott több mint 7 ezer jegy után az utolsó 3000 jegyet hét (!) perc alatt vették meg – írta meg a Kicker.

Német labdarúgás
2024.02.20. 14:34

Több néző volt a német másodosztályban, mint az élvonalban

A Bayern München és a Borussia Dortmund sem játszott otthon.

 

Legfrissebb hírek

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
18 órája

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik