„Sporttörténelmi tett lenne” – Grimaldo a Leverkusen esetleges bajnoki címéről

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 13:18
Alejandro Grimaldo bajnok lehet a Leverkusennel (Fotó: Getty Images)
A Bundesliga megnyerése lenne a legkülönlegesebb azok közül a trófeák közül, amelyekért még versenyben van a német labdarúgó-bajnokságban listavezető Bayer Leverkusen – a csapat spanyol válogatott játékosa, Alejandro Grimaldo szerint.

A 28 éves bal oldali védő a nyáron igazolt Németországba a portugál Benficától, és a Leverkusennel az idény során eddig lejátszott 38 tétmeccsen még egyszer sem tapasztalta meg a vereség érzését. A Bayer tízpontos előnnyel áll a Bundesliga élén nyolc fordulóval a zárás előtt, egyetlen élvonalbeli gárdaként van ott a Német Kupa elődöntőjében, az Európa-ligában pedig negyeddöntős.

A Leverkusen 1993-ban kupagyőztes volt Németországban, 1988-ban pedig az UEFA-kupát – az El jogelődjét – hódította el, német bajnoki címet azonban még soha nem sikerült nyernie, ötször volt ezüstérmes, legutóbb 2011-ben.

„Sporttörténelmi tett lenne, ha sikerülne az első itteni idényemben Bundesligát nyerni a Bayer Leverkusennel, amely még soha nem volt bajnok. Az egész csapatnak, beleértve saját magamat is, ez a célja, és hiszem, hogy a legjobb úton haladunk” – nyilatkozta Alejandro Grimaldo a Marca című spanyol sportnapilapnak.

Az egyszeres spanyol válogatott hátvéd az FC Barcelona akadémiáján nevelkedett, aztán a Benficával 2016-tól többek között négy portugál bajnoki címet nyert. A Leverkusenhez honfitársa, a csapatot vezetőedzőként irányító Xabi Alonso hívására szerződött.

„Sok jó edzőm volt pályafutásom során Barcelonában és a Benficánál is, de ő egészen különleges. A világ labdarúgásában nem sok olyan tréner dolgozik jelenleg, mint ő. Egyértelmű, hogy szeretném folytatni vele a közös munkát” – mondta Grimaldo arról, hogy sajtóértesülések szerint a Bayern München, valamint a Liverpool is szeretné elcsábítani Alonsót a nyáron Leverkusenből.

 

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Bayer Leverkusen

25

21

4

63–16

+47

67

2. Bayern München

26

19

3

4

78–31

+47

60

3. VfB Stuttgart

26

18

2

6

60–31

+29

56

4. RB Leipzig

26

15

4

7

60–32

+28

49

5. Borussia Dortmund

25

13

8

4

50–31

+19

47

6. Eintracht Frankfurt

25

10

10

5

41–32

+9

40

7. Augsburg

26

9

8

9

43–42

+1

35

8. Hoffenheim

26

9

6

11

44–50

–6

33

9. Freiburg

25

9

6

10

34–45

–11

33

10. Werder Bremen

26

8

6

12

35–41

–6

30

11. Heidenheim

26

7

8

11

35–44

–9

29

12. Mönchengladbach

26

6

10

10

46–50

–4

28

13. Union Berlin

26

8

4

14

25–42

–17

28

14. Wolfsburg

26

6

7

13

31–44

–13

25

15. Bochum

26

5

10

11

30–54

–24

25

16. Mainz

26

3

10

13

22–46

–24

19

17. 1. FC Köln

26

3

9

14

20–47

–27

18

18. Darmstadt

26

2

7

17

26–65

–39

13

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik