Öt éven belül már harmadszor szakadt el a topligás futballista keresztszalagja

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.19. 15:51
Kalajdzic ismét térdsérülést szenvedett (Fotó: Getty Images)
A Wolverhampton Wanderers futballcsapatától az Eintracht Frankfurtban kölcsönben szereplő Sasa Kalajdzicnak ismét elszakadt a keresztszalagja – közölte hivatalos oldalán a német klub.

A 26 éves, két méter magas osztrák válogatott csatárt a Freiburg–Frankfurt bajnoki 11. percében kellett lecserélni, az orvosi vizsgálatok pedig később kimutatták, hogy a jobb térdében elszakadt a keresztszalagja, valamint az oldalszalagja is…

Fabrizio Romano transzferguru a posztjában emlékeztetett, hogy Sasa Kalajdzic 2019 óta már harmadszor szenvedett keresztszalag-szakadást, és várhatóan 7-8 hónapig lesz harcképtelen.

A Wolves január 7-én, az idény végig adta kölcsönbe a csatárt, akinek a Transfermarkt szerint 11 millió euró a piaci értéke. A Frankfurtban hat tétmeccsen szerepelt, ezeken egy gólt és egy gólpasszt jegyzett.

A térdsérülésével eldőlt, hogy véget ért számára az idény, és lemarad a nyári Európa-bajnokságról.

 

 

Legfrissebb hírek

Nincs meg Negóék első pontja; Giroud döntött a Monaco elleni ráadásban

Francia labdarúgás
1 órája

Sallai 79 percet játszott, kiütéses sikerével százszázalékos maradt a Galatasaray

Légiósok
2 órája

Keresztes Noel egyenlített, majd fordított a Krka ellen

Légiósok
4 órája

Bruno Fernandes kihagyta a büntetőt, ikszelt a Fulhammel a Man. United

Angol labdarúgás
5 órája

Duplázott a Rapid 19 éves támadója, Bolla végig a pályán volt az ETO elleni Kl-visszavágó előtt

Légiósok
5 órája

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
7 órája

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.08.23. 23:19

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 20:07
Ezek is érdekelhetik