Hamburg: a Köln korábbi mestere lesz Németh Andrásék új edzője – sajtóhír

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.20. 08:28
Steffen Baumgart juttathatja az élvonalba a Hamburgot (Fotó: Getty Images)
Steffen Baumgart lesz a távozó Tim Walter utódja a magyar válogatott Németh Andrást foglalkoztató Hamburger SV kispadján – írja a Kicker.

A patinás sportlap szerint az 52 éves szakember nagy vonalakban már megegyezett a patinás klub vezetőségével, s már csak a szerződés utolsó részleteit kell megtárgyalnia a két félnek. A hatszoros német bajnok együttes keddi edzését mindenesetre már Baumgart vezeti, s a klub akár már ma bejelentheti a svájci sapkát viselő tréner érkezését.

Steffen Baumgart a 2017–2021-es időszakban hívta fel magára a figyelmet, amikor a harmadosztályban sínylődő Paderbornt két év alatt feljuttatta a Bundesligába. Az 1. FC Köln kispadjára 2021 nyaránt ült le, s első idényében a hetedik helyre kormányozta a korábban alsóházi csapatnak számító „bakkecskéket”. A következő idényben – mely során az Európa-konferencialiga selejtezőiben a Fehérvárral is csatázott a Köln – a 11. helyen zárt a Rajna-parti alakulat, de a jelenlegi idény eredményválsága azt eredményezte, hogy a felek közös megegyezéssel az elválás mellett döntöttek. 

A Hamburger SV jelenleg a 18 csapatos német másodosztály (2. Bundesliga) harmadik, osztályozót jelentő helyén áll 38 ponttal, négy ponttal lemaradva a már biztos feljutást érő helyen tanyázó Holstein Kiel mögött. 

 

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbításos meccs végén maradt benn Szabó Levente csapata a 2. Bundesligában

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:51

2. Bundesliga: a Köln nemcsak feljutott, a bajnokságot is megnyerte

Német labdarúgás
2025.05.18. 17:28

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
2025.05.10. 23:42

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

2. Bundesliga: feljutó helyen állnak, mégis menesztették a vezetőedzőt és a sportigazgatót

Német labdarúgás
2025.05.05. 12:06

2. Bundesliga: korábbi válogatott játékosnak kell benntartania Németh András csapatát

Német labdarúgás
2025.04.29. 07:49
Ezek is érdekelhetik