Bundesliga: a Chelsea-től érkezett a Dortmund újabb szerzeménye

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.12. 12:16
null
Ian Maatsent az idény végéig a Dortmundhoz adta kölcsön a Chelsea (Fotó: Getty Images)
A Manchester Unitedtől visszatérő Jadon Sancho után újabb Premier League-játékossal erősítette meg keretét a német élvonalban csupán ötödik helyen telelő Borussia Dortmund, amely az idény végéig kölcsönvette a Chelsea fiatal holland balszélsőjét, Ian Maatsent.

A Rotterdamban nevelkedő Maatsen 2018-ban került a Chelsea akadémiájára, ahol fokozatosan lépett feljebb a ranglétrán, a további fejlődés érdekében a londoniak a Charltonnak, a Coventrynek és a Burnleynek is kölcsönadták, ám nyár óta már Maurizio Pochettino keretét erősítette.

A bal oldali védőként, középpályásként és akár támadóként is bevethető 21 éves holland labdarúgó a 2023–2024-es idényben a Premier League-ben 12, az angol Ligakupában három mérkőzésen kapott lehetőséget, jobbára csereként, ugyanis eddigi 15 találkozóján mindössze 378 percet játszott.

A Chelsea honlapján tudatta, hogy a több játéklehetőség reményében az idény végéig kölcsönadta Maatsent a Dortmundnak.


 

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
4 órája

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
5 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
5 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
8 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
8 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
13 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28
Ezek is érdekelhetik