2. Bundesliga: kiütéses győzelmet aratott a Hertha

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.03. 15:30
null
Volt oka mosolyogni Dárdai Pálnak (Fotó: Getty Images)
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán 5–1-es győzelmet aratott az Elversberg felett a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) 15. fordulójában. Dárdai Bence és ifj. Dárdai Pál nem volt a keretben, viszont Dárdai Márton végigjátszotta a mérkőzést.

 

Nehéz helyzetbe kerülhetett volna a Hertha, hisz a negyedik percben már betaláltak a vendégek, de Dárdaiék szerencséjére ezt visszafújták. Ezt követően pedig megindult a gólgyártás. A 12. percben Linus Gechter szerezte meg a hazai gárdának a vezetés és ugyan három percre rá Thore Jacobsen találatával egyenlített az Elversberg, már a 23. percben visszaszerezték az előnyüket a „kék-fehérek” Florian Niederlechnernek köszönhetően.

Egy rövidebb tűzszünet után ismét megindult a Hertha és erre már nem volt válasza a vendégeknek. Niederlechner második találatát a 62., a harmadikat pedig a 67. percben szerezte meg, és ezt követően a 71. percben még Jonjoe Kenny is betalált, lezárva ezzel a mérkőzést.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
15. FORDULÓ
Hertha–Elversberg 5–1
(Gechter 12., Niederlechner 23., 62., 67., Kenny 71., ill. Jacobsen 15.)

Legfrissebb hírek

Hosszabbításos meccs végén maradt benn Szabó Levente csapata a 2. Bundesligában

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:51

2. Bundesliga: a Köln nemcsak feljutott, a bajnokságot is megnyerte

Német labdarúgás
2025.05.18. 17:28

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
2025.05.10. 23:42

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

2. Bundesliga: feljutó helyen állnak, mégis menesztették a vezetőedzőt és a sportigazgatót

Német labdarúgás
2025.05.05. 12:06

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01
Ezek is érdekelhetik