Bundesliga: a Borussia Dortmund 2028-ig hosszabbított első számú kapusával

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.05. 15:19
null
Gregor Kobel 2028-ig hosszabbított(Fotó: Borussia Dortmund)
A Borussia Dortmund a hivatalos honlapján bejelentette, két évvel, 2028. június 30-ig meghosszabbította első számú kapusának, Gregor Kobel szerződését.

 

A svájci válogatott Gregor Kobel 2021 júliusában 15 millió euróért érkezett a VfB Stuttgarttól a Dortmundhoz, amelyben hamar átvette honfitársa, Roman Bürki szerepét. Már az első idényében összesen 40 mérkőzésen védte a BVB kapuját. A 2022–2023-as évadban még mélyebb benyomást tett a vezetőségre és a szurkolókra, 35 meccsből 11-et lehozott kapott gól nélkül, 74 százalékos hatékonysággal hárította a lövéseket – nem meglepő tehát, hogy őt választották meg a Bundesliga-idény legjobb kapusának.

Kobel klasszissá nőtte ki magát Dortmundban, a Transfermarkt 35 millió euróra becsüli a jelenlegi piaci értékét, amivel most a világ hetedik „legdrágább” kapusának számít.

„Számunkra világklasszissá vált – fogalmazott Sebastian Kehl sportigazgató a Dortmund honlapjának. – Büszkék vagyunk arra, hogy céljainkkal és ambíciónkkal hosszú távon inspirálhatjuk őt. Az elmúlt két évben rengeteget fejlődött a személyisége is, amely a csapat és a saját játékára is jó hatással van. Nagyszerű srác, aki teljesen azonosul a klubbal, gazdagítja közösségünket.”

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
19 órája

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

A Mönchengladbach megbüntette német válogatott játékosát az interneten keringő videója miatt

Német labdarúgás
2025.07.02. 17:13

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55

Együttműködés a Borussia Dortmunddal: Kelen-BVB néven folytatja a fővárosi klub

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:43

Október végén vagy november elején rendezik a Bayern München–Bayer Leverkusen rangadót

Német labdarúgás
2025.06.27. 14:22
Ezek is érdekelhetik