2. Bundesliga: a volt NB I-es csatár duplázott, nyertek Dárdaiék

Vágólapra másolva!
2023.10.28. 15:05
null
Dárdai Bence, Haris Tabakovic és Fabian Reese ünneplik a Hertha harmadik találatát, amelyet a bosznai származású svájci csatár szerzett (Fotó: Imago Images)
A Hertha BSC 3–1-re legyőzte a Padernbornt a német labdarúgó 2. Bundesliga 11. fordulójában.


A múlt héten Nürnbergben elszenvedett 3–1-es veresége után most ugyanilyen eredménnyel nyert a Hertha, amely megérdemelten győzte le a Paderbornt.

Dárdai Pál fővárosi együttese már a mérkőzés legelején több helyzetet kialakított, majd a 2017 és 2019 között Debrecenben, majd utána egy idényen át a Diósgyőrben futballozó Haris Tabakovic góljával vezetést szerzett: ekkor Fabian Reese adott be balról, egykoron svájci utánpótlás-válogatott csatár pedig megelőzte védőjét, majd jobbal a hálóba lőtt. A szünet előtt második gólját is meglőtte az „öreg hölgy”: szép összjáték és némi védelmi bizonytalankodás után Jonjoe Kenny talált be közelről.

A második félidő elején bealudt a Hertha: Filip Bilbija rohamozott előre, majd lekészített a kapu elé érkező Florent Muslijának, aki nem hibázott. A Paderborn azonban mindössze nyolc percig örülhetett annak, hogy csökkent a hátránya, Reese és Tabakovic játszott össze ismét, a korábbi NB I-es csatárt nem őrizték kellően szorosan védői, így közelről belőtte a végeredményt kialakító találatot. A Hertha ezután is jobb volt, mint ellenfele, bár a találkozó végére már lassabban, fáradtabban mozogtak a pályán Dárdai Pál tanítványai. Az összecsapást emberhátrányban fejezte be a Hertha: Toni Leistner már az első félidőben is megúszta a pirosat egy kemény belépő után, s csak sárgát kapott, ám a 86. percben elkövetett újabb, durva szabálytalansága után második sárgával el kellett hagynia a pályát.

A mérkőzést Dárdai Márton középhátvédként játszotta végig, Dárdai Bence az 54. percben állt be csereként, míg ifj. Dárdai Pál továbbra is sérült.

A Hertha legközelebb november 1-jén, az élvonalbeli Mainzot fogadja a Német Kupa legjobb 16 közé jutásért rendezett fordulójában.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
11. FORDULÓ
Hertha BSC–Paderborn 3–1
(Tabakovic 11., 55., Kenny 45+3., ill. Muslija 47.)
Kiállítva: Leistner (86., Hertha)

Legfrissebb hírek

Hosszabbításos meccs végén maradt benn Szabó Levente csapata a 2. Bundesligában

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:51

2. Bundesliga: a Köln nemcsak feljutott, a bajnokságot is megnyerte

Német labdarúgás
2025.05.18. 17:28

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
2025.05.10. 23:42

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

2. Bundesliga: feljutó helyen állnak, mégis menesztették a vezetőedzőt és a sportigazgatót

Német labdarúgás
2025.05.05. 12:06

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01
Ezek is érdekelhetik