Német Kupa: Gulácsi Péter visszatér a Lipcse kezdőcsapatába

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.09.26. 11:52
null
Gulácsi Péter visszatér a pályára (Fotó: Getty Images)
Csaknem egy év után újra pályára lép Gulácsi Péter, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig magyar válogatott kapusa.

 

A klub keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az 51-szeres válogatott kapus szerdán a kezdőcsapat tagja lesz a másodosztályú Wehen Wiesbaden otthonában sorra kerülő Német Kupa-meccsen.

„Nagyon bízunk benne és a képességeiben. Várja már a visszatérését, ez nagyon fontos pillanat lesz számára, figyelembe véve az életkorát, valamint a sérülése súlyosságát” – nyilatkozta Marco Rose vezetőedző. A tréner hozzátette, ez egyelőre egy kis lépés, ugyanakkor az első számú kapus posztja jelenleg nem kérdés.

A lipcseiek kezdője most a német Janis Blaswich, aki legutóbbi három Bundesliga-fordulóban nem kapott gólt.

A 33 éves Gulácsi Péter tavaly októberben, a skót Celtic elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen térdszalagszakadást szenvedett, aminek következtében azóta nem is lépett pályára, a kispadra azonban már le tudott ülni.

Az elmúlt két kiírásban kupagyőztes Leipzigben továbbra sem játszhat a csapatkapitány Willi Orbán, akinek térdsérülése miatt még heteket kell kihagynia.

Legfrissebb hírek

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
4 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
7 órája

A háromszoros olimpiai bajnok Gabby Thomas elmondta, mikor térne vissza

Atlétika
2025.10.23. 11:49

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik