Bundesliga: Gvardiol, Szoboszlai és Nkunku – remek üzleteket kötöttek Lipcsében

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.07. 11:21
null
Szoboszlai Dominik, Josko Gvardiol és Christopher Nkunku szép hasznot hozott a Leipzignek (Fotó: Getty Images)
Remek üzleteket csinál a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató német élvonalbeli RB Leipzig, amely Szoboszlai Dominikot 70 millió euróért adta el az angol Liverpoolnak, ennek is köszönhetően a nyári átigazolási ablakban már 114 millió eurós profitot szerzett.

 

Az elmúlt években okosan építette fel a labdarúgókat a Red Bull-csoport, amely az RB Leipzig mellett az osztrák Salzburgban és annak fiókcsapatában, a Lieferingnél képez játékosokat, s a fiatalon, olcsón megszerzett labdarúgókból évek múltán jelentős profithoz jut, a német csapat ugyanis a mostani átigazolási ablakban már több mint 114 millió eurós profitra tett szert – mindezt három labdarúgójának értékesítéséből.

Marco Rose együttese legutóbb 90 millió eurót kapott a Manchester Citytől a horvát védőért, Josko Gvardiolért, aki mögött második legdrágábban a Liverpoolba 70 millió euróért szerződő Szoboszlai Dominik váltott, megelőzve a Chelsea által 60 millió euróért megszerzett Christopher Nkunkut.

Rajtuk kívül a Lipcse 10 millió eurót kapott a Villarrealtól Alexander Sörlothért, ötöt Tom Kraussért a Mainztól, 3.5-öt a Genoától Josep Martínezért és másfelet a Galatasaraytól Angelinóért, míg Marcel Halstenberg mindössze 700 ezer euróért került a Hannoverhez, Konrad Laimer pedig ingyen lett a Bayern Münchené (kölcsönbe távozott még André Silva).

A klub viszont nem költött sokat új játékosokra, még ha klubrekordot jelentő 43 millió eurót is fizetett a Lensnak Lois Opendáért, Benjamin Seskóért pedig 24 millió eurót adtak a Salzburgnak, ahogy a Hoffenheimnek is Christoph Baumgartnerért, míg Nicolas Seiwald 20, El Chadaille Bitshiabu 15 millió euróért került Lipcsébe, ahová kölcsönbe érkezett Xavi Simons (PSG) és Fábio Carvalho (Liverpool).

Azaz minden eddigi nyári transzfert figyelembe véve az RB Leipzig három nagy transzferrel 114.7 millió eurós profitot szerzett.

Legfrissebb hírek

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
8 órája

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
12 órája

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
15 órája

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
2025.10.02. 17:18

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 19:33

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 07:41

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik