Leipzig: Szoboszlai eladása rendezte a költségvetést, marad Gvardiol?

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.21. 16:43
null
Max Eberl szerint a Leipzignek nincs szüksége a City millióira (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik Liverpoolba való távozása nyomán az RB Leipzig bebiztosította a következő idénybeli költségvetését – ezt a Gulácsi Pétert és Willli Orbánt is foglalkoztató klub sportigazgatója, Max Eberl nyilatkozta a német Sky Sportnak, hozzátéve, hogy így nincs szükségük a Josko Gvardiol esetleges eladásából származó pénzre.

Hónapok óta nyílt titok, hogy a Premier League regnáló bajnoka szeretné szerződtetni a Lipcsében futballozó horvát válogatott belső védőt, akit 21 évesen már a sportág egyik korszakos bekkjeként tartanak számon. Klubja 2022 szeptemberében hosszabbította meg a szerződését, amibe bekerült egy 100 millió eurós kivásárlási ár is – a Manchester City ezt igyekszik lejjebb alkudni, de a német klub hajthatatlan: a kivásárlási ár mellett bónuszokat is kér minden lehetséges kérőtől, így Pep Guardiola csapatától is.

Max Eberl nyilatkozata továbbá azt is jelenti, minden esély megvan arra, hogy – a korábbi sajtóhírekkel ellentétben – Gvardiol még egy idényt Lipcsében töltsön, hiszen a klub nincs pénzügyileg arra kényszerítve, hogy megváljon legmagasabbra taksált játékosától.

„Igen, a City szeretné megszerezni, de nagyon messze vagyunk a megegyezéstől. Szoboszlai transzfere bebiztosította a klub gazdasági helyzetét, így nincs szükségünk a City pénzére. Azt szeretnénk, ha Josko itt maradna” – mondta Eberl.

 


 

 

Legfrissebb hírek

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
34 perce

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
3 órája

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
22 órája

Dupla Tízes: 5 ok, amiért a Liverpool nem védi meg címét a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:21

Szoboszlai Dominik bekerült a neves portál BL-álomtizenegyébe

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 16:39

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 12:20

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 08:17
Ezek is érdekelhetik