Bayern: 50 millió euróért szerződtették Kim Min Dzsét – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.07.18. 17:59
null
Kim Min Dzse immár a Bayern München játékosa (Fotó: Bayern München)
A német első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Napoli 26 éves dél-koreai válogatott védőjét, Kim Min Dzsét. A Transfermarkt úgy tudja, a belső védőt 50 millió euróért igazolták a bajorok, s ötéves szerződést kötöttek vele. Közben az is kiderült, hogy szeptember 1-től az osztrák Christoph Freund lesz a klub új sportigazgatója.

 

Július 8-án mi is megírtuk, hogy a Bayern München 50 millió euróért szerződtetheti a 49-szeres dél-koreai válogatott Kim Min Dzsét. A játékos viszonylag hamar berobbant az európai topfociba, Dél-Koreában nevelkedett, 2019-től 2021-ig Kínában játszott, majd 3 millió euróért a Fenerbahcéba igazolt, amelyben Szalai Attila csapattársa volt. A Napoli tavaly nyáron vette meg a játékjogát, valamivel több mint 18 millió euróért. Rögtön alapemberré vált az olasz bajnok együttesben, 45 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken az összecsapásokon két-két gólt és gólpasszt jegyzett.

A Bayern kedd délután hivatalos felületein bejelentette, szerződtette Kim Min Dzsét. A Transfermarkt úgy tudja, hogy a játékost 50 millió euróért engedte el a Napoli, s öt évre írt alá.


A SALZBURGBÓL ÉRKEZIK AZ ÚJ SPORTIGAZGATÓ
A bajor sztárklub keddi közlése szerint a 48 éves osztrák Christoph Freund a Red Bull Salzburgból érkezik Münchenbe, s szeptember 1-től ő a klub új sportigazgatója. Freund 2006 óta áll az osztrák együttes alkalmazásában, és 2015 óta dolgozik sportigazgatóként Szoboszlai Dominik egykori csapatában.
Elődjét, Hasan SalihamidzicetOliver Kahn vezérigazgatóval együtt – májusban annak ellenére menesztették, hogy a Bayern sorozatban 11. alkalommal is megnyerte a német bajnokságot. Kahn utódja Jan-Christian Dreesen lett.
A Bayern München egyik másodedzője Lőw Zsolt.
(MTI)
Legfrissebb hírek

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
19 órája

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08
Ezek is érdekelhetik