2. Bundesliga: történelmi este, egyszerre volt a pályán a három Dárdai testvér!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.07.29. 22:33
null
Dárdai Pál vezetőedző a mérkőzés előtt (Fotó: Getty Images)
Vereséggel kezdte a német labdarúgó-bajnokság másodosztályának (2. Bundesliga) 2023–2024-es idényét a Hertha BSC: Dárdai Pál vezetőedző mind a három fiát pályára küldte a szombat esti esős düsseldorfi mérkőzésen, amelyet a hazai Fortuna nyert meg 1–0-ra.

 

Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője mindhárom fiát nevezte a mérkőzésre: Dárdai Márton a kezdőcsapatban kapott helyet (végig is játszotta a meccset), és még az első félidőben pályára lépett a Székesfehérvárról nemrégiben szerződtetett ifjabb Dárdai Pál is – ő a megsérülő Marten Winklert váltotta az egyébként kevés eseményt hozó, kiegyenlített első félidő 30. percében.

A második félidő elején, az 51. percben Daniel Ginczek csúsztatott fejesével megszerezték a vezetést a hazaiak. VIDEÓ ITT!

A Hertha felpörgött, nem sokkal később Dárdai Márton előtt nyílt egyenlítési lehetőség, ám egy védő menteni tudta a lövését. A 61. percben megint Dárdai Márton volt az egyik főszereplő, remek indítása után Florian Niederlechner lőtt, Jordy de Wijs önfeláldozóan belevetette magát a labda útjába – a düsseldorfit le is kellett cserélni.

A berlini kispadon a 17 éves Dárdai Bence is helyet kapott, és a 79. percben az ő nagy pillanata is elérkezett: édesapja pályára küldte, bemutatkozott bajnoki meccsen az első csapatban. Három Dárdai a pályán, egy a kispadon, megtörtént hát az, ami a német profi futballban korábban még sohasem: egy vezetőedző édesapa három fia egyszerre volt a pályán bajnoki mérkőzésen!

Nem sokkal később jött az első Bence, Palkó összjáték, de az akció vége nem hozott egyenlítést – mint ahogy a több sárga lapot is hozó, feszült végjáték egyik támadása sem.

A bajnokságot vereséggel kezdő Hertha következő ellenfele a Wehen Wiesbaden lesz hazai pályán, augusztus 4-én pénteken.

2. BUNDESLIGA
1. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Fortuna Düsseldorf–Hertha BSC 1–0
1. FC Kaiserslautern–St. Pauli 1–2
Hannover 96–Elversberg 2–2
Osnabrück–Karlsruher SC 2–3
Wehen Wiesbaden–Magdeburg 1–1
Pénteken játszották
Hamburg–Schalke 04 5–3
Vasárnap játsszák
13.30: Greuther Fürth–Paderborn
13.30: Hansa Rostock–Nürnberg
13.30: Eintracht Braunschweig–Holstein Kiel

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál: Éreztem, hogy most nem muszáj Németországban maradnom...

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 10:47

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Elindult a szavazás a Golden Boy-díjra, két magyar is a jelöltek között

Minden más foci
2025.06.22. 10:51

Megvan Dárdai Bence csapatának új edzője

Német labdarúgás
2025.06.12. 12:44

Olvasóinknál Tóth Alex és Dárdaiék is kezdenének a svédek ellen

Magyar válogatott
2025.06.06. 15:19
Ezek is érdekelhetik