Bundesliga: új befektető érkezett a Stuttgarthoz, a stadiont is átnevezik

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.27. 18:30
null
Új időszámítás veszi kezdetét Stuttgartban (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő – s élvonalbeli tagságát a Hamburg elleni osztályozón megőrző – VfB Stuttgart a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Porsche, valamint a német autógyártó által birtokolt tanácsadó cég, az MHP is csatlakozik a főszponzor Mercedes-Benzhez a sváb együttes finanszírozásában.

 

A sportautóiról ismert autógyártó első lépésként szponzorként – elsősorban a klub akadémiáját támogatva – szállna be a Stuttgart támogatásába, de már zajlanak a tárgyalások arról, hogy a Porsche (a fő befektető Mercedes-Benz, illetve a sportszergyártó JAKO mellett) kisebbségi részvényesként is beszálljon az ötszörös német bajnok finanszírozásába – olvasható a klubhonlapon található közleményben.

A jelenlegi megállapodás értelmében a stuttgarti stadion is nevet változtat, így a következő évtizedben a Mercedes-Benz Aréna helyett az MHP Arénában fogják megrendezni a klub hazai mérkőzéseit. A Porsche leányvállalataként működő számítástechnikai és tanácsadó cég emellett a Stuttgart női csapatait, az e-sport, illetve az atlétikai szakosztályt is támogatni fogja.

A megegyezést bejelentő sajtótájékoztatón Alexander Wehrle, a klub vezérigazgatója kifejtette, hogy a befektetés összesített értéke meghaladja a 100 millió eurót, amivel megnőnek az elmúlt években kieséstől fenyegetett együttes lehetőségei.

A VfB Stuttgart elnöke, Claus Vogt által a „befektetők Bajnokok Ligájának” nevezett megállapodást kielemző Kicker anyagából ezzel együtt kiderül, hogy a sváb együttesre nem fog ráköszönteni a „pénzügyi Kánaán”: a megegyezés célja a klub pénzügyeinek stabilizálása (a Stuttgart járvány miatt megtépázott tartalékai évről évre fogytak), így egyelőre nem lehet nagyszabású „bevásárlással” számolni a baden-württembergiek háza táján. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a VfB rövid távú céljai között nem szerepel a rendszeres európai kupaszereplés kiharcolása.

 

 

Legfrissebb hírek

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
10 órája

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16
Ezek is érdekelhetik