Német Kupa: Úgy tűnik, nem motivál minket, ha címeket vesztünk – Kimmich

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.04.05. 09:54
null
Kimmich szerint hiányzott a tűz a Bayern Münchenből (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról beszámoltunk, a Feriburg 2–1-re legyőzte a Bayern Münchent, így a bajorok kiestek, míg Sallai Rolandék továbbjutottak a Német Kupa elődöntőjébe. Thomas Tuchel higgadtan nyilatkozott, azonban Joshua Kimmich már kevésbé volt visszafogott a kiesést követően. A Freiburg edzője, Christian Streich örül a továbbjutásnak, azonban szerinte nem szabad ezt túlértékelni.

Thomas Tuchel, a Bayern München vezetőedzője nem dühös a kiesés után. „Nagyon csalódott vagyok, de miért lennék dühös? Két távoli lövés miatt kaptunk két gólt, azon kívül nem volt helyzetük. A saját hibáink miatt jártunk így. Együtt nyerünk és együtt veszítünk” – fogalmazott a német szakember.

Joshua Kimmich, a bajorok középpályása már nem volt ennyire higgadt. „Túl sok meccset veszítünk el úgy, hogy mi szerezzük meg a vezetést. Úgy érzem, kicsit kevés a szenvedély, kevés az érzelem, hiányzott a tűz. Ők annyira akarták ezt, beletették mindenüket, harciasak voltak. Minket úgy tűnik, nem motivál, ha címeket vesztünk.”

A 28 éves középpályás hozzátette: „Most nem technikai, taktikai dolgokról beszélek, hanem az érzelemről. Egyszerűen brutálisan felbosszant, ha címeket veszítünk el. Figyelnem kellett arra, hogy ne veszítsem el a fejem.” Kimmich szerint a kulcs, hogy ezt a dühöt szenvedélyre váltsák, így lehet esélyük a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is – írja a Bild.

Tuchel szerint megvoltak a lehetőségeik, még ha nem is volt sok, de a helyzetek minősége alapján szerezhettek volna gólokat.

A Freiburg edzője, Christian Streich örül a továbbjutásnak, szerinte a védekezés volt a kulcs. „Természetesen örülök, hogy megnyertük a mérkőzést. Szenvedélyesen és jól védekeztünk. Szép este volt, de ezt nem szabad túlértékelni. Szombaton újra egymás ellen játszunk, már nagyon várjuk azt is” – idézi a Kicker a szakembert.

NÉMET KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Bayern München–SC Freiburg 1–2
(Upamecano 19., ill. Höfler 27., Höler 90+4. – 11-esből)
Eintracht Frankfurt–Union Berlin 2–0(Kolo Muani 11., 13.)

Legfrissebb hírek

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
21 órája

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
Tegnap, 17:28

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
2025.10.03. 22:29

A Lipcse a Köln elleni győzelemmel ünnepelte Gulácsi 250. Bundesliga-meccsét

Német labdarúgás
2025.09.20. 20:29

A Bayern Harry Kane triplájára alapozva nyert a PreZero-Arenában

Német labdarúgás
2025.09.20. 17:31

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék, megszenvedett Essenben a Dortmund

Német labdarúgás
2025.08.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik