Német Kupa: Kolo Muani és Götze két perc alatt lerendezte az Uniont

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.04. 19:52
null
Randall Kolo Muani duplájával elődöntős a Frankfurt (Fotó: Getty Images)
Hazai pályán könnyed 2–0-s győzelemmel jutott elődöntőbe az Eintracht Frankfurt, amely Mario Götze két passzából Randal Kolo Muani két góljával nyert az FTC-től télen megszerzett Aissa Laidounit és a sérülésből lábadozó Schäfer Andrást egyaránt nélkülöző Union Berlin ellen a Német Kupa legjobb nyolc csapata között.

Nagy elánnal kezdte a meccset Oliver Glasner együttese, hiszen lényegében az első pillanatoktól kezdve nyomás alatt tartotta a fővárosiak kapuját, s előbb a 11., aztán a 13. percben Mario Götze passzából Randal Kolo Muani volt eredményes.

A hazaiak ezután sem álltak le, de a 19. percben Rafael Borréhiába talált be közelről, les miatt érvénytelenítették a gólját. A szünetig így is számos lehetőséget dolgozott ki az Eintracht, újabb gólt viszont nem tudott szerezni, miközben a berliniek csupán két, kaput nem eltaláló lövéssel próbálkoztak.

A fordulás után hármat is cserélt Urs Fischer, a fővárosiak vezetőedzője, ám a játékban eleinte ez sem hozott markáns változást. A második félidő második felében már többet támadott az Union, de Kevin Trapp kapujára kevés veszélyt jelentett, a Frankfurt pedig megérdemelten jutott be az elődöntőbe.

Az Union elleni duplájával pedig 2023-ban Randal Kolo Muani járult hozzá a legtöbb gólhoz a Bundesliga-játékosok közül, hiszen ebben a naptári évben már 11 találatnál és két gólpassznál jár minden sorozatot figyelembe véve.

NÉMET KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Eintracht Frankfurt–Union Berlin 2–0
(Kolo Muani 11., 13.)

KÉSŐBB
20.45:
Bayern München–Freiburg (Tv: Sport1)

SZERDÁN JÁTSSZÁK
18.00:
Nürnberg (II.)–VfB Stuttgart (Tv: Sport2)
20.45: RB Leipzig–Borussia Dortmund (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
Az elődöntő párosításait április 9-én sorsolják.

Legfrissebb hírek

Pazar kezdés, hat gól: a Stuttgart legyőzte a Bielefeldet a Német Kupa döntőjében

Német labdarúgás
2025.05.24. 22:00

Német Kupa: történelmi tett kapujában a Bielefeld

Német labdarúgás
2025.05.24. 11:23

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bundesliga: hosszabbított edzőjével az Eintracht Frankfurt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.15. 13:14

A Lazio a 96. percben mentett pontot a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
2025.05.10. 20:11

Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos

Német labdarúgás
2025.05.09. 12:37

Lisztes Krisztiánt nyáron kölcsönadhatja az Eintracht Frankfurt

Légiósok
2025.05.02. 16:42

Schäfer Andrásék egy pontot szereztek Bochumban

Német labdarúgás
2025.04.27. 18:19
Ezek is érdekelhetik