Bundesliga: idény végén elhagyja az Eintrachtot a japán középpályás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 18:09
null
Nem folytatja Frankfurtban (Fotó: Getty Images)
Az idény végén távozik az Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatától a japán középpályás, Kamada Dajcsi.

 

A klub szerdán jelentette be, hogy a 26 éves, válogatott játékos ingyen igazolhat el, mert lejár a szerződése.

„Szerettük volna a jövőben is az Eintrachtban látni Dajcsit, de neki más tervei vannak” – mondta az együttes sportigazgatója, Markus Krösche.

Kamada 2017-ben, 1.6 millió euróért igazolt hazájából, a Szagan Toszu csapatából Frankfurtba, a jelenlegi értékét 40 millió euróra becsülik. Az áttörést a 2018–2019-es szezon hozta meg számára, amikor kölcsönben a belga St.-Truidennél szerepelt. Visszatérése után alapemberré vált az Eintrachtban, eddig 170 tétmérkőzésen 37 gólt szerzett a német gárda színeiben. Öt éve Német Kupát, tavaly pedig Európa-ligát nyert a frankfurti csapattal.

Hogy a 28-szoros válogatott, tavaly világbajnoki résztvevő Kamada hol folytatja a pályafutását, egyelőre nem ismert. A kérői között a Borussia Dortmundot, az Atlético Madridot és a Barcelonát is emlegetik.

Legfrissebb hírek

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bundesliga: hosszabbított edzőjével az Eintracht Frankfurt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.15. 13:14

Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos

Német labdarúgás
2025.05.09. 12:37

Lisztes Krisztiánt nyáron kölcsönadhatja az Eintracht Frankfurt

Légiósok
2025.05.02. 16:42

Oda Lőw Zsolt bajnoki veretlensége, a Frankfurt nyerte meg a rangadót

Német labdarúgás
2025.04.26. 20:28

A Leverkusen botlásával a Bayern a következő fordulóban akár bajnok is lehet

Német labdarúgás
2025.04.20. 22:03

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
2025.04.17. 23:55

A Bodö/Glimt megverte a Laziót, nem tudott nyerni a Spurs és az Athletic Bilbao az El-negyeddöntőben

Európa-liga
2025.04.10. 23:10
Ezek is érdekelhetik