Bayern: „Vad srác” – Osimhen ismét a klub célkeresztjében

Vágólapra másolva!
2023.04.17. 18:11
null
Victor Osimhen iránt ismét érdeklődik a Bayern (Fotó: AFP)
Az új gólvágója után kutatva a német labdarúgó Bundesligában szereplő Bayern München egyik kiszemeltje az olasz élvonalbeli Napoliban futballozó Victor Osimhen – írja a Kicker.

Nem csak a Manchester City otthonában lejátszott Bajnokok Ligája-negyeddöntőben látszott egyértelműen, hogy a Bayernnek nincs jelenleg igazi gólvágója. A csapat fejlesztése ezen a téren nyáron várható – a Kicker értesülése szerint esélyes, hogy Victor Osimhennel, akinek a teljesítményét a német rekordbajnoknál nagy figyelemmel kísérik. A játékos megszerzése már tavaly is szóba került a bajoroknál, de a szükséges átigazolási díj (a Napoli 2020-ban 75 millió eurót fizetett a Lille-nek, 2025-ig szól a szerződése) egyértelműen túl magas volt a Münchennek.

A nyáron most új próbálkozásra kerülhet sor, bár a német lap értesülései szerint Osimhen inkább a Premier League-be vágyik, ahol többek között a Manchester United, a Chelsea és az Arsenal is érdeklődik iránta. A németországi tapasztalatai, 2016 januárja és 2018 augusztusa között a Wolfsburgnál egyébként sem voltak annyira pozitívak (16 meccs, gól nélkül).

„Már akkor is a Premier League volt a nagy célja” – emlékezett vissza akkori edzője, Martin Schmidt a Kicker hasábjain. A Mainz jelenlegi sportigazgatója öt évvel ezelőtt Wolfsburgban dolgozott együtt a nigériaival.

„Hihetetlen potenciál van benne, atletikus, gyors, jól fejel, vérbeli befejezőcsatár”, és pozitív értelemben „vad srác” – mondta Osimhenről volt edzője.

A nigériai csatár ebben az idényben öt Bajnokok Ligája-mérkőzésen négyszer, valamint 23 Serie A-mérkőzésen 21 alkalommal talált be.

Legfrissebb hírek

Liverpoolban és Nápolyban is szívesen látnák Kevin De Bruynét – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.08. 10:03

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25

Pep Guardiola szerződése lejártával távozik a Citytől, pihenőt tartana

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:21

Lőw Zsolt és a Lipcse elrontaná a Bayern München ünnepét

Német labdarúgás
2025.05.02. 13:41

Hétfőtől a Beckenbauer téren áll a Bayern München stadionja

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:16
Ezek is érdekelhetik