Németország: algériai válogatott lehet az egykori Bayern-tehetség

Vágólapra másolva!
2023.03.07. 17:59
null
Mitchell Weiserrel eddig nem számoltak a német felnőttválogatottnál (Fotó: AFP)
A Kicker információi szerint rövidesen felnőttválogatott lehet a Werder Bremen játékosa, Mitchell Weiser – a 28 éves játékos azonban nem szülőhazája, Németország, hanem Algéria válogatottjában léphet pályára.

 

Mitchell Weiser a Kölnben kezdte profi pályafutását, majd 2012-ben a Bayern Münchenhez igazolt, ahol 2015-ig 16 meccsen játszott. Innen kölcsönben a Kaiserslauternbe került (itt nyolc meccsen játszott együtt Willi Orbánnal), majd a Herthához távozott. Ezután a Bayer Leverkusen játékosa volt, s 2021 óta szerepel a Werder Bremenben.

A védelem és a középpálya jobb oldalán is bevethető játékos 2011-ben U17-es világbajnokságon szerepelt a németekkel, 2017-ben pedig U21-es Európa-bajnok lett az országgal. Az elmúlt években többször is felvetődött, hogy esetleg szerepet kap szülőhazája felnőttcsapatában is, ám erre eddig nem került sor.

Weisernek édesanyja révén algériai állampolgársága is van, a Kicker pedig úgy értesült, az algériai szövetségnek szándékában áll meghívót küldeni neki – akár már a válogatott március végi, Niger elleni Afrika-kupa-selejtezőire.

Legfrissebb hírek

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
13 órája

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Az Arsenal szemet vetett a Bayern München szélsőjére

Angol labdarúgás
2025.03.13. 13:27

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29
Ezek is érdekelhetik