Bundesliga: három trófea az Unionnal? „Miért ne?” – Laidouni

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.22. 13:54
null
Aissa Laidouni hisz benne, hogy trófeákat nyernek az Unionnal (Fotó: Getty Images)
Interjút adott a német Bildnek a Ferencvárosi TC-től télen Schäfer András klubjához, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) 21 forduló után harmadik helyen álló Union Berlinhez szerződő tunéziai válogatott középpályás, Aissa Laidouni, aki többek között arról beszélt, hisz benne, hogy trófeákat nyernek a fővárosiakkal.

„Amikor a pályán vagyok, száz százalékot beleadok a győzelemért” – fogalmazott a Bild keddi lapszámában Laidouni, aki Berlinbe igazolásával kapcsolatban elmondta, örül, hogy ott lehet, mert mindig is célja volt, hogy a Bundesligában játszhasson, most pedig meg is van erre az esélye, mellyel szeretne élni.

Az Union jelenleg harmadik helyen áll a német bajnokságban, a kupában a Frankfurt ellen vív meg a negyeddöntőben, míg az Európa-ligában gól nélküli döntetlenről várja a holland Ajax elleni hazai visszavágót, azaz a berliniek akár még három trófeát is nyerhetnek.

„Miért ne? Én hiszek benne, hogy sok mindent elérhetünk, csak keményen kell dolgoznunk napról napra. Aztán bármi megtörténhet. Hiszek benne” – mondta az FTC korábbi játékosa, akire jó benyomást tett az Uniont irányító Urs Fischer.

„Mielőtt idejöttem, jó érzésem volt vele és a csapattal kapcsolatban. Nagyon közel áll a játékosaihoz és mindent megtesz, hogy azok harcoljanak” – mondta újdonsült vezetőedzőjéről Laidouni.

A francia anyanyelvű játékos először Romániában, a Voluntari-nál légióskodott, s onnan szerezte meg őt a Ferencváros.

„A történetem nagyon eredeti és büszke vagyok rá. Sokat tanultam a Romániában és Magyarországon töltött idő alatt, Romániában pedig különösen sokat tanultam az életről. Ez fontosabb, mint a futball. Lelkileg nagyon megerősített” – húzta alá Laidouni.

Legfrissebb hírek

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
1 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
3 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
3 órája

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
4 órája

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
8 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
8 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
10 órája

Postecoglou: Miért csak a gyenge formában lévő csapatok jutottak a döntőbe?

Európa-liga
10 órája
Ezek is érdekelhetik