Bayern: Mané újra a csapattal edzett, egy hét múlva visszatérhet

Vágólapra másolva!
2023.02.19. 12:57
null
Sadio Mané nagyon közel áll a visszatéréshez (Fotó: Getty Images)
Hosszú kényszerpihenőjét követően ismét csapattársaival edzett vasárnap a Bayern München szenegáli labdarúgója, Sadio Mané.

 

A 30 éves támadó a szurkolók számára is nyílt tréningen kapcsolódott be újra a munkába.

„Egyszerűen fantasztikus érzés” – mondta a futballista, amikor kiszaladt a pályára.

A Liverpooltól nyáron érkezett Mané november 8-án, a Werder Bremen elleni bajnokin sérült meg. Az első hírek még arról szóltak, hogy nem súlyos a probléma, de végül meg kellett műteni a szárkapocscsontját, és így a katari világbajnokságon sem lehetett ott.

Az egyéni edzéseket hetekkel ezelőtt elkezdhette, de a csapathoz most tért vissza.

A kétszer az év afrikai labdarúgójának választott játékos ebben a szezonban 23 mérkőzésen 11 gólt szerzett a német együttesben.

Julian Nagelsmann vezetőedző szerint ha minden rendben megy, Mané egy hét múlva akár pályára is léphet a Bayernben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
9 órája

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
13 órája

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
20 órája

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18

Erik ten Hag a Leverkusen új edzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.26. 11:10

Erik ten Hag már hétfőn aláír Leverkusenbe – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.25. 10:26

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

Bundesliga: menesztették az Augsburg edzőjét és sportigazgatóját

Német labdarúgás
2025.05.23. 19:19
Ezek is érdekelhetik