Bundesliga: német U-válogatott támadót igazolt a Herthától a Köln

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.02. 16:22
null
Davie Selke az 1. FC Kölnnél folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
A német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő 1. FC Köln és a Hertha BSC egyaránt hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 27 éves, német korosztályos válogatott Davie Selke a kölnieknél folytatja pályafutását.

 

Selke pályafutását Stuttgartban kezdte, majd 2009 és 2012 között a Hoffenfeimet erősítette, mielőtt 2013 januárjában a Werder Bremenhez került, ahol a 2013–2014-es évadban mindössze 18 évesen debütált a német első osztályban. A 195 centiméter magas csatár ezt követően az RB Leipzighez került, amelyet 2017-ig erősített, majd a Herthához igazolt, melynek mostanáig játékosa volt, de 2019 és 2021 között kölcsönben a Werdernél játszott.

„Távolról is látni lehet, hogy milyen munka zajlik az elmúlt másfél évben Kölnben. Ez nagyon pozitív benyomást keltett rám a felelősökkel folytatott beszélgetések után. Úgy gondolom, a játékstílusom nagyszerűen illeszkedik ahhoz a felfogáshoz, amit Steffen Baumgart képvisel. Szeretnék gólokkal is hozzájárulni a sikerhez” – fogalmazott az 1. FC Köln honlapján az új csapatával 2024 nyaráig szóló szerződést kötő Davie Selke.


 

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik