Bundesliga: a Bayern München csökkentené Neuer fizetését – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 12:31
null
Neuernek lesz beleszólása (Fotó: Getty Images)
Csökkentené az idény hátralevő részét sérülés miatt kihagyó csapatkapitány, Manuel Neuer fizetését a Bayern München vezetősége – számolt be szerdán a Sport Bild.

 

A bajor klub nem rejtette véka alá nemtetszését annak kapcsán, hogy a 36 éves kapus a német válogatott meglepően korai világbajnoki búcsúját követően kockázatot vállalt decemberi síelésével. Ennek során ugyanis eltörte a lábát, így véget ért számára az idény.

Helyettesítésére a Bundesligában címvédő és az első helyen álló Bayern München a múlt héten szerződtette – nagyjából nyolcmillió euróért – a svájci válogatott Yann Sommert a Borussia Mönchengladbachtól, Manuel Neuerrel pedig a Sport Bild értesülése szerint a vezetőség tagjai leülnek tárgyalni a fizetéscsökkentésről, ezzel pótolnák ugyanis az összeg egy részét.

„Az ilyen kérdéseket mindig megtárgyaljuk magával a játékossal” – idézte a lap Oliver Kahnt, a klub vezérigazgatóját.

A Bayern Sommerrel a kapuban két 1–1-es döntetlennel kezdte a naptári évet, előnye négy pont a bajnokságban a három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig előtt.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 17 10 6 1 51–15 +36 36
2. RB Leipzig 17 9 5 3 37–23 +14 32
3. Eintracht Frankfurt 16 9 3 4 35–24 +11 30
4. Union Berlin 16 9 3 4 27–21 +6 30
5. Freiburg 16 9 3 4 25–23 +2 30
6. Wolfsburg 17 8 5 4 35–20 +15 29
7. Borussia Dortmund 16 9 1 6 29–24 +5 28
8. Mönchengladbach 16 6 4 6 30–27 +3 22
9. Bayer Leverkusen 16 6 3 7 28–28 0 21
10. 1. FC Köln 17 5 6 6 29–31 –2 21
11. Werder Bremen 16 6 3 7 26–34 –8 21
12. Mainz 16 5 5 6 20–25 –5 20
13. Hoffenheim 17 5 4 8 25–27 –2 19
14. VfB Stuttgart 17 3 7 7 21–30 –9 16
15. Bochum 16 5 1 10 17–37 –20 16
16. Augsburg 16 4 3 9 21–30 –9 15
17. Hertha 17 3 5 9 20–30 –10 14
18. Schalke 17 2 3 12 14–41 –27 9
Legfrissebb hírek

Sané vezérletével nyert otthon a Bayern, két óriási gól is kellett a Werder kieli sikeréhez

Német labdarúgás
2 órája

Szabics Imre: Megígértem édesapámnak, hogy befejezem az iskolát

Német labdarúgás
11 órája

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
21 órája

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.27. 12:28

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36
Ezek is érdekelhetik