Dortmund: Haller üzent, műtéttel távolítják el a daganatát

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 12:15
null
Haller jelen volt az októberi Aranylabda-gálán, most műtétre van szüksége (Fotó: Getty Images)
Műtétre lesz szüksége a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund daganattal kezelt csatárának, Sébastien Hallernek – ezt a játékos jelentette be a Twitter-csatornáján.

Az elefántcsontparti labdarúgónál idény nyáron diagnosztizáltak hererákot, majd kemoterápiát kapott. Haller a bejegyzésében így fogalmazott:

Ahogyan a kezdetekben, úgy most is különböző lehetőségeket mérlegeltünk a kemoterápiát követően. Az én harcom még nem ért véget. Műtéten fogok átesni, hogy végre megszűnjön ez a daganat, ami távol tart a futballpályától. Köszönöm nektek a támogató üzeneteket, amelyek erőt adnak nekem ebben a kihívásokkal teli helyzetben. Várom, hogy újra találkozzunk.”

 

 

Haller júliusban csatlakozott a Dortmundhoz, méghozzá az Ajaxot elhagyva. A 28 éves játékos legutóbb az Aranylabda-gálán tűnt fel, ahol beszédet is mondott, valamint ő adta át Jasin-díjat Thibaut Courtois-nak.

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55
Ezek is érdekelhetik