Bundesliga: negyedik akadémiáját indította Kínában a Bayern

Vágólapra másolva!
2022.11.08. 13:19
null
Oliver Kahn, a Bayern vezérigazgatója szerint hatalmas potenciál rejlik a kínai labdarúgásban (Fotó: Getty Images)
Elindította negyedik futballakadémiáját Kínában a német bajnok Bayern München – írja az MTI.

A bajor klub kedden közölte, hogy az új létesítmény a Sárga-tenger partján lévő, félmilliós Tajcangban található, ahol a Bayern korosztályos edzői felügyelik majd folyamatosan az utánpótlás-nevelést és a tehetségek felkutatását.

„A kínai labdarúgásban hatalmas potenciál rejlik, és a fejlesztéshez mi ezzel az iskolával is hozzá akarunk járulni” – jelentette ki Oliver Kahn, az egyesület vezérigazgatója.

Tajcang alig 50 kilométerre fekszik Sanghajtól, ahol a müncheni klub 2017 óta irodát működtet.
A Bayern előzőleg Csingtaóban, Sencsenben és Tajjüanban hozott létre akadémiát.

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
17 órája

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06
Ezek is érdekelhetik