Bundesliga: azonnali hatállyal menesztette vezetőedzőjét a Schalke

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.19. 11:04
null
Frank Kramert azonnali hatállyal menesztette a Schalke (Fotó: AFP)
A német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő FC Schalke 04 a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Német Kupában a Hoffenheimtől elszenvedett 5–1-es vereség után azonnali hatállyal menesztette a vezetőedző Frank Kramert, aki csupán négy hónapot töltött a gelsenkircheni kispadon.

A gelsenkircheni klub idén jutott vissza az első osztályba, de a 2022–2023-as idényt egyelőre nem kezdte jól, hiszen a bajnokságban tíz forduló után egy győzelemmel, három döntetlennel és hat vereséggel csak az utolsó helyezett Bochumot előzi meg, ráadásul a „királykékek” a legutóbbi négy bajnokijukat elveszítették, s ezeken tizenegy gólt kaptak két szerzett mellett. Múlt pénteken előbb hazai pályán veszítettek 3–0-ra a Hoffenheimmel szemben, majd hét közben a Német Kupában is összecsapott a két csapat, s ekkor 5–1-es vereséget szenvedett a Schalke.

Frank Kramer egyébként júniusban vette át a gárda irányítását, s az elmúlt két évben ő volt a hatodik edzője a gelsenkirchenieknek.

„A feljutás után mindannyian egyetlen cél mellett köteleztük el magunkat, hogy bent maradjunk a Bundesligában. Meg vagyunk róla győződve, hogy a jelenlegi helyzetben is változtatni tudunk a helyzetünkön, de eljött az idő, hogy személyi változásokat is végrehajtsunk” – mondja Rouven Schröder, a Schalke sportigazgatója. „Az utolsó öt bajnoki mérkőzésen pontokat kell szereznünk a rendkívül hosszú vb-szünet előtt, hogy aztán a lehető legjobban készüljünk fel az idény második felére, ami átütő lesz klubunk számára” – tette hozzá.

Peter Knäbel igazgatósági tag úgy fogalmazott: „Ahogy a leverkuseni és hoffenheimi idegenbeli mérkőzéseken teljesítettünk, az nem méltó az FC Schalke 04-hez. Elemzésünk ezért túlmutat a vezetőedzőn mint egyénen. Minden területen fejlődnünk kell ahhoz, hogy elérhessük fő célunkat, a Bundesligában maradást.”

 

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
16 órája

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Búcsú: befejezte pályafutását Ivan Rakitic

Minden más foci
2025.07.07. 13:10

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46
Ezek is érdekelhetik