Német Kupa: Szoboszlaiék mégis játszhatnak hazai pályán

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.24. 12:14
null
Szoboszlai Dominikék címvédőként otthon kezdhetnek a Német Kupában (Fotó: AFP)
Az eredetileg vendég lipcsei csapat otthonában játsszák le a Teutonia Ottensen–RB Leipzig mérkőzést a labdarúgó Német Kupa 1. fordulójában, miután a hazaiak nem tudtak megfelelő pályát biztosítani az összecsapáshoz – írja az MTI.

Mint arról már beszámoltunk, a negyedik ligás klub saját műfüves pályája alkalmatlan az ilyen találkozókra, ezért a 400 kilométerre fekvő Dessauba tette át a jövő kedden esedékes mérkőzést. A dessaui stadion gyepét azonban ismeretlen tettesek vélhetően mérgező anyaggal szennyezték be, aminek következtében a két büntetőterület barnára színeződött, és használhatatlanná vált.

A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) általában nem engedélyezi a pályaválasztói jog felcserélését, de most kivételt tett, így a Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt foglalkoztató, címvédő RB Leipzig lesz az összecsapás házigazdája.

A magyar válogatott légiósai közül egyébként Gulácsi Péter reményei szerint már szombaton visszatérhet kisebb sérüléséből, Szoboszlai Dominik letöltötte piros lapja miatt kapott eltiltását, viszont Willi Orbán kihagyta csapata keddi edzését kisebb combsérülés miatt.

A Teutonia Ottensenhez hasonlóan hamburgi illetőségű egyesületek közül a Hamburger SV és a szintén másodosztályú St. Pauli azt közölte, hogy nem adja kölcsön a stadionját a Leipzig ellen. A lépés oka, hogy nem értenek egyet a lipcsei klubmodellel, amely szerintük szembemegy az 50+1-es szabállyal. Ez a szövetségi előírás megakadályozza a külső befektetők „hatalomátvételét” az egyesületekben azáltal, hogy a szavazati jogok többségét a klubtagoknál tartja. A Leipzig azonban – amelyet 2009 óta az osztrák milliárdos Dietrich Mateschitz emelt fel az ötödosztályból – a bírálók szerint megkerüli ezt a szabályt azzal, hogy nem a szurkolóknak, hanem a Red Bull anyavállalathoz kötődő személyeknek adja a szavazati jogokat.

 


 

Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
22 órája

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
23 órája

Szoboszlai Dominik odament Cristiano Ronaldóhoz, hogy mezt cseréljen vele – videó

Magyar válogatott
Tegnap, 0:05

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01
Ezek is érdekelhetik