Bundesliga: német válogatott védőt szerződtetett az RB Leipzig

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.31. 13:28
null
David Raum az RB Leipzignél folytatja (Fotó: rbleipzig.com)
David Raum az RB Leipzignél folytatja pályafutását – írja az MTI.


A lipcsei klub honlapja vasárnap közölte, hogy 2027. június 30-ig szóló megállapodást kötöttek a válogatott balhátvéddel, aki a TSG 1899 Hoffenheimtől érkezett.

A klubok nem közöltek hivatalos vételárat, német sajtóhírek szerint a labdarúgót körülbelül 30 millió euróért (12.12 milliárd forintért) szerezte meg a Német Kupa legutóbbi kiírásában győztes, a Bajnokok Ligájában főtáblás RB Leipzig.

A 24 éves Raum tavaly májusban mutatkozott be a német válogatottban, amelyben eddig kilencszer kapott játéklehetőséget. Júniusban a Nemzetek Ligájában a németek mind a négy csoportmérkőzésén pályára lépett, háromszor – köztük Magyarország ellen – kezdőként végigjátszotta a találkozót.

A KICKER SZAVAZÁSÁN IS NKUNKUT VÁLASZTOTTÁK AZ IDÉNY LEGJOBBJÁNAK

A német újságírók szavazatai alapján is Christopher Nkunku, az RB Leipzig francia támadója volt a legutóbbi német Bundesliga-idény legjobb labdarúgója.

A Kicker sportlap által 1960-ban életre hívott szavazáson ezúttal több mint hétszáz újságíró voksolt, és a vasárnapi tájékoztatás alapján Nkunku 134 ponttal végzett az élen. A csatár hat ponttal előzte meg a lengyel Robert Lewandowskit, aki az előző két szavazáson a legjobbnak bizonyult, és a nyáron hagyta el a Bayern Münchent, majd lett az FC Barcelona játékosa. A harmadik helyezett Kevin Trapp lett, az Európa-ligában győztes Eintracht Frankfurt kapusa.

Az edzőknél a freiburgi Christian Streich, a nőknél a Bayern München játékosa, Lea Schüller végzett elsőként.

Nkunkut májusban a liga is a szezon legjobbjának választotta, arról a díjról a szurkolók, a Bundesliga-csapatok kapitányai, valamint a futballszakírók döntöttek, a drukkerek voksai a végső eredmény 40 százalékát tették ki, utóbbi kettőé pedig 30-30 százalékot jelentett.

Nkunku a bajnokságban húsz góllal és 15 gólpasszal segítette a lipcsei csapatot.

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
13 órája

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 12:12

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18
Ezek is érdekelhetik