Bayern: Thomas Müller kevesebb gólt vár a csapattól

Vágólapra másolva!
2022.07.24. 16:33
null
Thomas Müller kevesebb gólt vár a Bayerntől (Fotó: AFP)
A világbajnok Thomas Müller szerint lehetséges, hogy Robert Lewandowski távozása miatt a Bayern München labdarúgócsapata a következő szezonban kevesebb gólt szerez, mint eddig, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lesz sikeres – írja az MTI.


„A jelenlegi helyzetünk a 2012–2013-as évadra emlékeztet, amikor verhetetlennek éreztük magunkat”
– nyilatkozta a klubot immár 22 éve szolgálóMüller. Az általa említett idényben a Bayern a Bajnokok Ligáját, a Bundesligát és a Német Kupát is megnyerte.

A tapasztalt futballista úgy fogalmazott, „felkiáltójeles” átigazolási időszak a mostani a müncheniek számára, mert bár a nemzetközi szövetség által legutóbb az év legjobb játékosának választott lengyel csatár, Robert Lewandowski távozott az FC Barcelonához, érkezett Sadio Mané, Matthijs de Ligt, Ryan Gravenberch, Nusszair Mazraui és Mathys Tel. A klub eddig 148 millió eurót költött új futballistákra a nyáron.

Müller elmondta: olajozott játékot vár a csapattól, és azt, hogy sorozatban 11. alkalommal is megnyerjék a Bundesligát, illetve a BL-ben is „nyomot hagyjanak”, de utóbbit egyelőre nem számszerűsítette.

A Bayern ügyvezetője, Oliver Kahn a valaha volt legnehezebb idénynek nevezte a következőt, mivel a novemberben és decemberben sorra kerülő világbajnokság miatt hetekig szünetelnek majd a klubsorozatok. Hozzátette: a kereten belül a lehető legjelentősebb a versenyhelyzet és minden játékos maximálisan motivált. Kahn meg van győződve arról, hogy a vérfrissítés kifizetődik, mivel már most is minden játékos bizonyítani akarja az edzőnek, hogy neki kell bekerülnie a kezdőcsapatba.

A német csapat 1–0-ra elveszítette legutóbbi felkészülési mérkőzését a Manchester City ellen az egyesült államokbeli Green Bayben. A heves zivatar miatt több mint egy órára félbeszakított találkozó egyetlen gólját Erling Haaland szerezte. A Bayern jövő szombaton a három magyart foglalkoztató RB Leipzig elleni német Szuperkupa-mérkőzéssel kezdi meg az új szezont, a Német Kupa 1. fordulójában a harmadosztályú Viktoria Köln lesz az ellenfele. A Bundesliga 1. fordulójában augusztus 5-én az Eintracht Frankfurt lesz a müncheniek ellenfele.

Legfrissebb hírek

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
8 órája

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03
Ezek is érdekelhetik