Bayern: Különleges nyolc év volt, sosem felejtem el – Lewandowski

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.07.16. 14:35
null
Oliver Kahn megerősítette, Robert Lewandowski a Barcelonába tart (Fotó: AFP)
Oliver Kahn, a Bayern München vezérigazgatója megerősítette, Robert Lewandowski eladásáról megegyeztek az FC Barcelonával.

 

„Szóban megegyeztünk a Barcelonával. A szerződések még függőben vannak, most készítjük elő őket, de egyébként végeztünk” – idézi Oliver Kahn német sajtóban adott nyilatkozatát Fabrizio Romano olasz transzferguru, aki úgy tudja, Lewandowski vasárnap kel útra aláírni a megállapodását.


Egyes hírek szerint a lengyel csatárklasszis Miamiban esik majd át az átigazolása előtt kötelező orvosi vizsgálatokon, majd csatlakozik új csapattársaihoz, akik akkorra már az Egyesült Államokban tartózkodnak majd.

„Különleges nyolc év volt, sosem felejtem el. Nagyszerű időszakot töltöttem Münchenben – nyilatkozta Lewandowski a német Skynak. – A srácoktól ma (szombaton) elköszöntem a pályán. Nem féltem, hogy az edzésen megsérülök, ez otthon is megtörténhetett volna. Hamarosan elrepülök, de még visszatérek, hogy megfelelő módon elbúcsúzzak minden alkalmazottól, mert most nem volt rá sok időm.”


A Barcelona a hírek szerint 45 millió eurót (plusz 5 millió bónusz) fizet Lewandowskiért, aki négyéves szerződést köt majd a katalánokkal.

Robert Lewandowski elbúcsúzott a Bayerntől – de még egyszer meg fogja ezt tenni (Montázs: AFP)
Robert Lewandowski elbúcsúzott a Bayerntől – de még egyszer meg fogja ezt tenni (Montázs: AFP)

A 33 esztendős lengyel futballista nyolc évig játszott a Bayernben, ez idő alatt 375 hivatalos mérkőzésen 344 gólt szerzett és 72 gólpasszt adott. Többek között nyolc bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert a bajor gárdával. Az elmúlt öt idényben mindig ő volt a Bundesliga gólkirálya, a legutóbbi három évadban összesen 110 találatig jutott a bajnoki meccseket figyelembe véve. A FIFA-nál tavaly és 2020-ban is megválasztották az év játékosának.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
3 órája

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
9 órája

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
17 órája

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14
Ezek is érdekelhetik