Németország: Bódog Tamás lett a Hertha BSC másodedzője

Vágólapra másolva!
2022.06.08. 17:38
null
Bódog itthon legutóbb a Honvédnál dolgozott (Fotó: Török Attila)
Bódog Tamás az M1 aktuális csatornának elmondta, a múlt csütörtökön kinevezett vezetőedzővel, Sandro Schwarzcal együtt jövő szombaton írja a kettő plusz egy évre szóló szerződését – adta hírül az MTI.

 

„Nem a Hertha keresett meg, Sandróval voltam kapcsolatban, ha ő máshova ment volna, akkor oda is követtem volna” – jelentette ki Bódog Tamás, aki március óta a szintén bundesligás Mainz játékosmegfigyelőjeként dolgozott.

Kiemelte, a Hertha annak ellenére is a nagy klubok közé tartozik, hogy az elmúlt években nem volt túl sikeres, de épp ezért bíznak abban, hogy „fel tudnak majd építeni valamit”.

„Más játékot szeretnénk a csapattal játszatni, kíváncsian várom az új kihívást. Már játékosként csapattársak voltunk Sandróval, jól ismerjük egymást, emberileg jól kijövünk, és szakmailag is közös nevezőn vagyunk. Mindketten a támadó felfogású játékot kedveljük” – fogalmazott Bódog, aki volt már másodedző Németországban 2012 és 2015 között az akkor még másodosztályú RB Leipzignél.

Elmondta, a berlinieket korábban két ízben is edző Dárdai Pállal nem beszélt, a mainzi játékosmegfigyelői munkát pedig szerette, de csak addig tervezte végezni, amíg nem kap edzőként jó ajánlatot.

A Hertha, amely az előző idényben csak osztályozón tudta megőrizni élvonalbeli tagságát, másfél hét múlva kezdi a felkészülést az új idényre. A fővárosi együttes az előző idényt még Dárdai Pál irányításával kezdte, a magyar szakembert november végén felmentették, majd Tayfun Korkut ült a kispadra. Őt követte márciusban ideiglenes, a szezon végéig szóló megbízatással Felix Magath, aki aztán távozott.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
14 órája

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

Ifjabb Dárdai Pál Lengyelországba igazolhat – sajtóhír

Légiósok
2025.02.23. 14:24

Bejelentették a Hertha BSC új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2025.02.17. 19:00

Hertha: Dárdai Márton kedden sem edzett a csapattal

Légiósok
2025.02.05. 10:57

Ha nem jön össze a feljutás, Dárdai Márton is távozhat Berlinből – sajtóhír

Légiósok
2025.01.22. 12:05

2. Bundesliga: parádés gól is kellett a Hertha győzelméhez – videóval

Német labdarúgás
2025.01.19. 15:35
Ezek is érdekelhetik