Bayern: cáfolják a CR érkezéséről szóló híreket

Vágólapra másolva!
2022.06.25. 13:28
null
Cristiano Ronaldo Bayernbe igazolása nem több pletykánál (Fotó: Getty Images)
Mint azt mi is megírtuk, a spanyol As értesülései szerint a német Bayern München az angol Manchester Unitedtól elvágyódó ötszörös aranylabdás portugállal, Cristiano Ronaldóval pótolná Robert Lewandowskit, ha a lengyel támadó az FC Barcelonához igazol. A bajorok sportigazgatója, Hasan Salihamidzic azonban cáfolta az értesülést.

A német Bild tényként említi, hogy Cristiano Ronaldónak nem úgy alakult az idénye, mint azt szerette volna, hiszen a „vörös ördögök” nem jutottak be a Bajnokok Ligájába, ami elképzelhetetlen a portugál klasszis számára, ugyanakkor a lap értesülései szerint a Bayernnek nincs köze a pletykához.

A Bild kiemelte, hogy a 2023-ig érvényes szerződéssel rendelkező Ronaldo 29 milliós éves manchesteri fizetése a német klub fizetési szerkezetét is megbontaná.

„Ez a keringő pletyka olyan pletyka, amely nem igaz” – zárta rövidre az értesülést a Skynak adott interjújában Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója.

Legfrissebb hírek

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
5 órája

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
5 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
17 órája

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
Tegnap, 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36

Ronaldo és Joao Félix is duplázott, Portugália könnyedén nyert Örményországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:53

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18
Ezek is érdekelhetik