Dortmund: szerződtették a Manchester City fiatal holland támadóját

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.27. 14:50
A német élvonalbeli Borussia Dortmund a hivatalos honlapján bejelentette Jayden Braaf érkezését.

Az augusztusban a 20. életévét betöltő holland korosztályos válogatott labdarúgó 2018 óta a Manchester Cityben nevelkedett. Tavaly tavasszal az Udineseben szerepelt kölcsönben, négy Serie A-s találkozón lépett pályára, összesen egy gólt szerzett, mielőtt súlyos térdsérülést szenvedett. A mostani évad végeztével lejár a szerződése a Premier League bajnokcsapatánál.

A szélső 2025-ig szóló megállapodást kötött a Dortmunddal. Braaf a City felnőttcsapatában nem kapott lehetőséget tétmérkőzésen.

A BVB nem először igazolt fiatal játékost a manchesteri alakulattól. A 22 éves Jadon Sancho 2017-ben került a Dortmundhoz, tavaly nyáron sajtóhírek szerint 80 millió fontért cserébe igazolt a Manchester Unitedhoz. A 2004-es születésű Jamie Bynoe-Gittens 2020-ban hagyta ott a Cityt a Dortmundért. Utóbbi a mostani idényben négy Bundesliga-találkozón játszott.

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik