Bundesliga: nyolcan kaptak szerepet, jó idényt zártak légiósaink – infografika

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.05.16. 10:08
null
Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik a következő idényben is a Bajnokok Ligájában szerepelhet (Fotó: AFP)
A záró fordulóban érdekelt hat magyar futballistából öt a nemzetközi porondon szerepelhet a következő idényben, Willi Orbán pedig abban bízik, hogy az RB Leipzig a negyedik hely elérése után szombaton a kupát is elhódítja.

 

Nyolc magyar futballista kapott szerepet a Bundesliga 2021–2022-es kiírásában – amely a Bayern München győzelmével zárult –, és a többségük jó idényt zárt. Bár Novothny Soma (Bochum), és Szalai Ádám (Mainz) a télen máshová igazolt, így is hat honfitársunkért izgulhattunk az évad végéig. A legjobban a negyedik helyen záró RB Leipzig futballistái örülhettek, Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik a következő kiírásban ismét a Bajnokok Ligájában bizonyíthat.

„A végén csak az számít, hogy hol áll a csapat a tabellán, és összességében megérdemelten szereztük meg a negyedik helyet – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Willi Orbán, aki szombaton az egyenlítőgólt szerezte a Bielefeld ellen (1–1). – Elég hektikus volt a szombati meccs vége, tudtuk, hogy legalább döntetlenre van szükségünk ahhoz, hogy odaérjünk a negyedik helyre. Mindent beleadtunk, és bár az ellenfél kapusa kiválóan védett, nagy nehezen csak sikerült egyenlíteni. Az idény első felét tekintve nagy teljesítmény, hogy kiharcoltuk a BL-indulást. Sok idő azonban nincs ünnepelni, készülünk a Freiburg elleni szombati kupadöntőre. Az a meccs lesz az idény csúcspontja, szeretnénk történelmet írni, és elhódítani a trófeát.”

Azon a meccsen Sallai Roland is pályára léphet, és bár a magyar szélső csapata lecsúszott a BL-indulásról, így sem kell csüggednie, a Freiburg az El-főtáblán szerepelhet, akárcsak Schäfer András és az Union Berlin. A magyar válogatott középpályása egyébként először játszhat nemzetközi kupasorozat főtábláján.

A magyarok közül egyedül a Hertha német utánpótlás-válogatott védője, Dárdai Márton bánkódhat, mivel az idény során többször sérüléssel bajlódott, ezért keveset játszott, csapata pedig osztályozóra kényszerül. Ugyanakkor arra is van esély, hogy a húszéves futballista távozik Berlinből, német lapértesülések szerint ugyanis a Hoffenheim, a Dortmund, az RB Leipzig, a Wolfsburg és az Eintracht Frankfurt is érdeklődik iránta.

A NAGYOBB MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
3 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
4 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
4 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
8 órája

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
11 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 23:01

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 15:37

A Bola: Szoboszlaitól és Varga Barnabástól tarthatnak legjobban Ronaldóék

Magyar válogatott
Tegnap, 13:19
Ezek is érdekelhetik