Bayern: az Ajax védője már az orvosin is átesett – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.05.05. 13:18
null
Nusszair Mazraui szerződtetését a hírek szerint hamarosan bejelentheti a Bayern (Fotó: AFP)
A Bild információi szerint a Bayern München hamarosan bejelenti az Ajaxtól érkező Nusszair Mazraui szerződtetését, aki állítólag már az orvosi vizsgálatokon is átesett a bajor klubnál.

 

A 24 éves marokkói jobbhátvéd hónapok óta szerepel a Bayern München kívánságlistáján, a hírek szerint a Barcelona is érdeklődött iránta, de úgy tűnik, ő a bajor sztárklubot választotta.

Christian Falk, a Bild újságírója úgy tudja, az Ajax felnőttcsapatában eddig összesen 135 hivatalos mérkőzésen pályára lépő futballista már az orvosi vizsgálatokon is átesett a német egyesületnél, amelynél idényenként 8 millió eurót kereshet majd.


Az átigazolási ügyekben jártas Fabrizio Romano azzal egészítette ki Falk értesülését, hogy Mazraui szerződése nincs még aláírva, de annak minden részletéről megegyeztek már a felek. A futballista azután döntött a Bayern mellett, hogy márciusban egyeztetett Julian Nagelsmann-nal és Oliver Kahnnal.

Mazraui ebben az évadban 33 meccsen öt gólt szerzett és négy gólpasszt adott az Ajaxban, a Bajnokok Ligájában nyolc találkozón két assziszt a mérlege. A nyáron lejár a szerződése az amszterdamiaknál, így a Bayernnek nem kell fizetnie érte.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
4 órája

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Véget ér a „magyaros korszak” Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.07.21. 17:57

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13
Ezek is érdekelhetik