Hertha: elárverezhetik a nagybefektető részvényeit – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.06. 21:00
null
A csapat teljesítménye miatt többször is panaszkodó Lars Windhorst 2020-ban 25 millió euró kölcsönt vett fel (Fotó: AFP)
A Business Insider egy terjedelmes beszámolóban pedzegette, hogy a nagybefektető Lars Windhorst elzálogosította azt a cégét, melyben az által birtokolt Hertha-részvényeket „parkolta”, így elárverezhetik az üzletember által birtokolt értékpapírokat.



Azt mondják: a baj csőstül jön. Nos, ez a Herthára is igaz, hiszen nem elég, hogy a kiesést jelentő 17. helyen áll a Bundesligában, még a klubba 2019 júniusa óta 374 millió eurót feccölő Lars Windhorst helyzete is zűrös.

A Business Insider úgy tudja, pár napja egy amszterdami jegyző azzal kereste meg e-mailben a berlinieket, hogy elárverezik a Windhorst által birtokolt céget, a Peil Investment BV-t. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a cégben tartott Hertha-részvények is erre a sorsra juthatnak.

Az árverést tavaly áprilisában rendelte el az amszterdami járásbíróság, amely a német hírportál megkeresésére megerősítette, az ítélet továbbra is érvényben van, senki sem fellebbezett ellene.

Azért juthatott erre a sorsra a cég, mert az üzletember 2020 júliusában 25 millió euró összegű kölcsönt vett fel, biztosítékként pedig a cégben tartott részvényeket kínálta fel.

A Business Insider ugyan Windhorstot nem érte el, de a szóvivőjét igen, aki először tagadta az értesülést, majd amikor szembesítették a jegyző által elküldött levéllel, azt mondta, ügyfele már intézkedett, nem lesz semmiféle aukció.

A vállalkozó többször is panaszkodott már a Hertha gyenge szereplése miatt, korábban Dárdai Pált is kritizálta, februárban pedig azt mondta, már bánja, hogy a klubba invesztált.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
Tegnap, 7:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik