FÉL LÁBBAL MÁR A DOBOGÓ TETEJÉRE LÉPETT A BAYERN
Az aranyéremért már csak két csapat maradt versenyben, a címvédő Bayern München és a Borussia Dortmund, a két csapat pedig szombaton éppen egymással találkozik. Ha a bajorok nyernek az Allianz Arénában, megszerzik történelmük 32. német bajnoki címét. Döntetlen esetén már csak hajszálnyi matematikai esélye maradna a BVB-nek és egy esetleges dortmundi győzelem után is három meccs alatt hatpontos hátrányt kellene ledolgoznia Erling Haalandéknak, így minden bizonnyal a müncheniek emelhetik magasba – sorozatban tizedjére – a bajnoki tálat.
Az aranyérem megszerzésével a Bayern München jegyezné az öt legerősebb európai élvonal leghosszabb bajnoki sorozatát, megdöntve saját eddigi, illetve az olasz Juventus 2011–2012 és 2019–2020 között véghez vitt, egymás után kilenc aranyat jelentő rekordját.
| 1. Bayern München | 30 | 23 | 3 | 4 | 89–29 | +60 | 72 |
| 2. Borussia Dortmund | 30 | 20 | 3 | 7 | 76–43 | +33 | 63 |
AZ IZGALMAK A DOBOGÓ ALJÁTÓL KEZDŐDNEK
A bajorok bajnoki címe már szinte biztosra vehető, a hátralévő négy forduló legnagyobb tétű csatáit a nemzetközi kupaindulást érő helyekért vívják majd meg a csapatok. A Bundesligából az első hat vagy hét csapat nevezhet be valamelyik UEFA-sorozatba. Az első négy helyezett a Bajnokok Ligája, az 5. az Európa-liga csoportkörében indulhat. A hatodiknak az Európa-konferencialiga playoffköre jutna – ám ha a Német Kupa győztese (a Freiburg vagy az RB Leipzig) az élvonalban már kvalifikálja magát valamelyik tornára, akkor az előző kiíráshoz hasonlóan a Bundesliga hatodikja is El-csoportkörös lesz, az Ekl-playoff pedig a 7. helyezettre száll át.
Az élboly nagyon szoros. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Borussia Dortmund a BL csoportkörében ott lesz, ám a 3. Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató RB Leipzigtől egészen a 8. Hoffenheimig még bármelyik csapat elérhet a legrangosabb európai kupasorozatba.
| 1. Bayern München | 30 | 23 | 3 | 4 | 89–29 | +60 | 72 |
| 2. Borussia Dortmund | 30 | 20 | 3 | 7 | 76–43 | +33 | 63 |
| 3. RB Leipzig | 30 | 16 | 6 | 8 | 65–31 | +34 | 54 |
| 4. Bayer Leverkusen | 30 | 15 | 7 | 8 | 68–43 | +25 | 52 |
| 5. Freiburg | 30 | 14 | 9 | 7 | 49–34 | +15 | 51 |
| 6. Union Berlin | 30 | 13 | 8 | 9 | 40–39 | +1 | 47 |
| 7. 1. FC Köln | 30 | 12 | 10 | 8 | 44–44 | 0 | 46 |
| 8. Hoffenheim | 30 | 13 | 6 | 11 | 50–45 | +5 | 45 |
| Csapat | 31. forduló | 32. forduló | 33. forduló | 34. forduló |
| RB Leipzig | Union Berlin (o) | Mönchengladbach (i.) | Ausgburg (o.) | Bielefeld (i.) |
| Bayer Leverkusen | Fürth (i.) | Frankfurt (o.) | Hoffenheim (i.) | Freiburg (o.) |
| Freiburg | Mönchengladbach (o.) | Hoffenheim (i.) | Union Berlin (o.) | Bayer Leverkusen (i.) |
| Union Berlin | RB Leipzig (i.) | Fürth (o.) | Freiburg (i.) | Bochum (o.) |
| Köln | Bielefeld (o.) | Ausgburg (i.) | Wolfsburg (o.) | Stuttgart (i.) |
| Hoffenheim | Frankfurt (i.) | Freiburg (o.) | Bayer Leverkusen (o.) | Mönchengladbach (i.) |
A BL-helyre esélyes csapatok közül a legkönnyebb sorsolása a Kölnnek van, amely az előző idényben mindössze a 16. helyen végzett és csak osztályozóval maradt benn. Sallai Roland jelenleg ötödik Freiburgjára húzós program vár, és Schäfer András Union Berlinjének is meg kell vívnia két kemény, idegenbeli csatát.

A biztosan Európa-liga-csoportkört érő 5. helyre még a Mainz és a Frankfurt, a 6.-ra a Mönchengladbach és a Bochum is odaérhet, míg az esetlegesen Ekl-selejtezős hetedik pozícióban pusztán a számokat tekintve még a 13. Wolfsburg is reménykedhet.
| 5. Freiburg | 30 | 14 | 9 | 7 | 49–34 | +15 | 51 |
| 6. Union Berlin | 30 | 13 | 8 | 9 | 40–39 | +1 | 47 |
| 7. 1. FC Köln | 30 | 12 | 10 | 8 | 44–44 | 0 | 46 |
| 8. Hoffenheim | 30 | 13 | 6 | 11 | 50–45 | +5 | 45 |
| 9. Mainz | 30 | 11 | 6 | 13 | 43–36 | +7 | 39 |
| 10. Eintracht Frankfurt | 30 | 10 | 9 | 11 | 40–42 | –2 | 39 |
| 11. Mönchengladbach | 30 | 10 | 7 | 13 | 42–55 | –13 | 37 |
| 12. Bochum | 30 | 10 | 6 | 14 | 30–43 | –13 | 36 |
| 13. Wolfsburg | 30 | 10 | 4 | 16 | 34–51 | –17 | 34 |
| Csapat | 31. forduló | 32. forduló | 33. forduló | 34. forduló |
| Mainz | Wolfsburg (idegenben) | Bayern München (otthon) | Hertha (i.) | Eintracht Frankfurt (o.) |
| Eintracht Frankfurt | Hoffenheim (o.) | Bayer Leverkusen (i.) | Mönchengladbach (o.) | Mainz (i.) |
| Mönchengladbach | Freiburg (i.) | RB Leipzig (o.) | Eintracht Frankfurt (i.) | Hoffenheim (o.) |
| Bochum | Augsburg (o.) | Borussia Dortmund (i.) | Bielefeld (o.) | Union Berlin (i.) |
| Wolfsburg (csak Ekl) | Mainz (o.) | Stuttgart (i.) | Köln (i.) | Bayern München (o.) |
Az Európa-ligás hely(ek)et a Mainz és az idei kiírásban elődöntős Eintracht Frankfurt sem tudja könnyen elérni, még akkor sem, ha végül a Német Kupa győztesének járó El-kvótát megkapja a Bundesliga hatodikja. A Borussia Mönchengladbachnak egyenesen horrorsorsolást tartogat a hátralévő négy forduló, a Bochumnak sincs sok esélye a nemzetközi indulásra, a Wolfsburg pedig már csak az esetleg Ekl-rájátszást jelentő 7. pozícióig javíthatja jelenlegi helyét, ráadásul ennek is leginkább csak matematikai esélye van.

A FÜRTH MÁR SZOMBATON KIESHET, A MEZŐNY BŐ FELE MÉG VESZÉLYBEN VAN
A kiesés elkerüléséért is kiélezett a harc. Teljes biztonságban még csak 10. Frankfurt és az előtte álló csapatok érezhetik magukat.
| 11. Mönchengladbach | 30 | 10 | 7 | 13 | 42–55 | –13 | 37 |
| 12. Bochum | 30 | 10 | 6 | 14 | 30–43 | –13 | 36 |
| 13. Wolfsburg | 30 | 10 | 4 | 16 | 34–51 | –17 | 34 |
| 14. Augsburg | 30 | 8 | 8 | 14 | 34–47 | –13 | 32 |
| 15. Hertha | 30 | 8 | 5 | 17 | 32–66 | –34 | 29 |
| 16. VfB Stuttgart | 30 | 6 | 10 | 14 | 36–53 | –17 | 28 |
| 17. Arminia Bielefeld | 30 | 5 | 11 | 14 | 23–46 | –23 | 26 |
| 18. Greuther Fürth | 30 | 3 | 8 | 19 | 24–72 | –48 | 17 |
| Csapat | 31. forduló | 32. forduló | 33. forduló | 34. forduló |
| Mönchengladbach | Freiburg (idegenben) | RB Leipzig (otthon) | Eintracht Frankfurt (i.) | Hoffenheim (o.) |
| Bochum | Augsburg (o.) | Borussia Dortmund (i.) | Bielefeld (o.) | Union Berlin (i.) |
| Wolfsburg | Mainz (o.) | Stuttgart (i.) | Köln (i.) | Bayern München (o.) |
| Augsburg | Bochum (i.) | Köln (o.) | RB Leipzig (i.) | Fürth (o.) |
| Hertha | Stuttgart (o.) | Arminia Bielefeld (i.) | Mainz (o.) | Borussia Dortmund (i.) |
| Stuttgart | Hertha (i.) | Wolfsburg (o.) | Bayern München (i.) | Köln (o.) |
| Arminia Bielefeld | Köln (i.) | Hertha (o.) | Bochum (i.) | RB Leipzig (o.) |
| Greuther Fürth | Bayer Leverkusen (o.) | Union Berlin (i.) | Borussia Dortmund (o.) | Augsburg (i.) |
A Mönchengladbach a hátralévő időben három csapattal is találkozik a tabella első feléből, a csapat viszont akkor lenne teljes biztonságban, ha legalább két pontot még gyűjtene.
A Bochumra vár még két kemény, élcsapatok elleni idegenbeli csata, de ha legalább három pontot szerez a hátralévő négy meccsén, akkor az újonc jövőre is az élvonal tagja lesz.
A Wolfsburg 8, az Augsburg 6, a Hertha pedig 3 pontra van a kiesőzónától. A három csapat már nem találkozik az idényben egymással, ellenben a „farkasok” még játszanak az osztályozós helyen álló Stuttgarttal, az FCA a tökutolsó Fürth ellen zárja az idényt, míg a berliniek a „svábok” mellett a jelenleg utolsó előtti Bielefelddel is összecsapnak majd.
A jelen állás szerint osztályozót játszó Stuttgart egy pontra van lemaradva Dárdai Mártonéktól, míg a nemrégiben edzőt váltó, két kiesési helyosztót játszó, 17. Bielefeld háromra.
A legreménytelenebb helyzetben az idényt szörnyen kezdő, és a tabellán a 4. forduló óta az utolsó helyen tanyázó Greuther Fürth van. A bajorországi kiscsapat már csak osztályozóval maradhat benn, és csak akkor, ha a hátralevő mind a négy meccsét megnyeri, vetélytársai mindegyiket elveszítik, emellett borzalmas gólkülönbségén is nagyban javít, így könnyen lehet, hogy már most szombaton biztossá válik, hogy a 2022–2023-as idényben ismét a 2. Bundesliga tagja lesz.
NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
Péntek
20.30: Wolfsburg–Mainz (Tv: Arena4)
Szombat
15.30: Frankfurt–Hoffenheim
15.30: Freiburg–Mönchengladbach (Tv: Spíler1)
15.30: Fürth–Leverkusen
15.30: Köln–Bielefeld
15.30: RB Leipzig–Union Berlin (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
18.30: Bayern München–Borussia Dortmund (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
15.30: Bochum–Augsburg
17.30: Hertha–Stuttgart (Tv: Arena4)