Hertha: Együtt kell dolgoznunk, hogy kikeveredjünk ebből – Magath

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.03.14. 17:55
null
Magath szerint a feladatra kell összpontosítaniuk (Fotó: AFP)
A vasárnap kinevezett új vezetőedző, Felix Magath mindenkit egységre szólított fel a Hertha BSC labdarúgócsapatánál.

 

„Együtt kell dolgoznunk, hogy kikeveredjünk ebből a nehéz szituációból. Ez nem rólam, vagy a sportigazgató Fredi Bobicról szól, hanem csakis a Hertháról" – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján a 68 éves tréner. „A célunkat akkor érhetjük el, ha kizárólag a feladatra összpontosítunk".

Bobic arról beszélt, hogy nyolc, az esetleges osztályozóval tíz meccse van a csapatnak, hogy megfordítsa a dolgok menetét. Elárulta, erős személyiségű, tapasztalt edzőt kerestek, ezért nagyon boldog, hogy Magath elvállalta a megbízást.

A tréner, aki 2014 óta egy rövid kínai kitérőt leszámítva nem dolgozott, pályafutása során kétszer duplázott a Bayern Münchennel, 2009-ben pedig bombameglepetésre a Wolfsburgot vezette bajnoki címre.

A berlini gárda kispadjáról vasárnap délelőtt menesztették Tayfun Korkut vezetőedzőt – aki novemberben Dárdai Pált váltotta –, miután vele a csapat 13 meccsen mindössze két győzelmet ért el a Bundesligában, három döntetlen és nyolc vereség mellett.

A 17. helyezett Herthának ugyanúgy 23 pontja van, mint az osztályozót jelentő 16. pozícióban lévő VfB Stuttgartnak, a már benn maradó, 15. Arminia Bielefeldtől pedig két ponttal van lemaradva.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

A Mönchengladbach megbüntette német válogatott játékosát az interneten keringő videója miatt

Német labdarúgás
2025.07.02. 17:13

Október végén vagy november elején rendezik a Bayern München–Bayer Leverkusen rangadót

Német labdarúgás
2025.06.27. 14:22

Bundesliga: Bayern München–RB Leipzig rangadóval indul a bajnokság

Német labdarúgás
2025.06.26. 09:29

Eldőlt, ki váltja Lőw Zsoltot a lipcsei kispadon – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.24. 13:12

Wirtzről lemaradt, így a Liverpool két sztárját szeretné a Bayern München

Német labdarúgás
2025.06.22. 16:10
Ezek is érdekelhetik