Bayern: Müller 2025-ig játszana a legmagasabb szinten

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.23. 18:02
null
Thomas Müller még motiváltnak érzi magát (Fotó: AFP)
Thomas Müller további két évvel meghosszabbítaná szerződését a Bayern München labdarúgócsapatával, és 2025-ig szeretne a legmagasabb szinten játszani.

 

A 32 éves támadó egész felnőtt-pályafutását a bajoroknál töltötte, akiknél jelenleg 2023-ig van élő szerződése. Müller szerdán kifejtette: vannak bizonyos elvárásai saját magával szemben, és amíg úgy érzi, hogy a legmagasabb szinten is képes bizonyos helyzetekben döntő tényező lenni, addig mindenképpen futballozni akar.

„Az jár a fejemben, hogy 2025-ig ezen a szinten játsszak. A szerződésem 2023-ig szól, ezért gondolkodnunk kell azon, mit csináljunk majd akkor” – nyilatkozta. Hangsúlyozta, ilyen esetben a klubnak és a játékosnak közösen kell dolgozni a kérdésen.

„Nem mindegy, hogy az időjárásról beszélgetünk vagy a szerződés valódi tartalmáról egyeztetünk” – mondta, majd kiemelte a hozzá hasonló helyzetben lévő rutinos klubtársakat, a 33 éves Robert Lewandowskit és a 35 éves Manuel Neuert, akiknek szintén jövő nyáron jár le a szerződésük a bajoroknál.

„Akiket ez a kérdés most érint, elég rutinosak ahhoz, hogy kezeljenek egy ilyen ügyet” – utalt Müller a klub és a felek között már megkezdődött tárgyalásokra.

A 110-szeres válogatott, 2014-ben világbajnok futballista a nemzeti együttessel kapcsolatos jövőbeli terveit illetően azt mondta, amíg klubjában rendszeresen játszik és a jól teljesít, a szövetségi kapitány pedig számít rá, addig természetesen rendelkezésre áll. Hozzátette, most még nem tudja kijelenteni, hogy meddig tervez a válogatottban, amelyben amúgy is nagyon nehéz eltalálni a visszavonulásra legmegfelelőbb pillanatot. Mindenesetre az idei, katari világbajnokságon még nagyon szeretne részt venni, ami neki – 2010, 2014 és 2018 után – már a negyedik vb-szereplése lenne.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
2025.06.16. 13:19

Klub-vb: Kiss Lászlót másolta Musiala

Klub-vb
2025.06.16. 12:28

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.15. 19:58

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53
Ezek is érdekelhetik