RB Leipzig: Tartani próbáltuk a labdát, de becsúszott néhány hiba – Gulácsi

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.02.06. 10:24
null
Gulácsi Péterék taktikája kockázatos volt, nem vezetett sikerre a Bayern ellen (Fotó: AFP)
Az új évet három bajnoki és egy kupameccsen megnyerésével kezdő RB Leipzig sikerének alapja volt a veszte szombaton a Bayern München ellen. A labdabirtoklásba a saját tizenhatosa előtt hibák csúsztak, amit az erőteljes letámadást alkalmazó bajnok megbüntetett. Gulácsi Péter elismeri, hogy kockázatos volt a taktika.

Szoros mérkőzést játszott az RB Leipzig a Bayern Münchennel, de 3–2-es vereséget szenvedett. A müncheniek első gólja előtt Willi Orbán, a harmadikat megelőzően Gulácsi Péter adta el a labdát a saját tizenhatosa előterében.

A magyar válogatott kapus röviden kiemelt labdáját Kingsley Coman halászta le, Serge Gnabryhoz kasszolt, és a jobbról leadott, megpattanó lövés után a kapuban kötött ki a labda. Gulácsi a klub honlapjának nyilatkozva próbált választ adni a történtekre.

„A taktikánk része volt, hogy törekedjünk a labdabirtoklásra, ez azonban kockázatos. Ám ha csak előrerugdossuk a labdát, azzal még nehezebb helyzetbe hoztuk volna magunkat. Így tartani próbáltuk, de becsúszott néhány hiba, amit egy Bayern szintű csapat azonnal megbüntet” – mondta Gulácsi Péter.

„Jól játszottunk, úgy éreztük, pontot szerezhetünk, ezért különösen bosszantó, hogy így alakult. Utólag persze könnyű okosnak lenni, nagyobbat kellett volna rúgnom a labdába, hogy előreszálljon, viszont megpróbáltunk kreatívan játszani. Nem volt szerencsénk azzal sem, hogy megpattant a labda, és úgy kötött ki a kapuban” – fogalmazott Gulácsi, aki a Bayern kapujában védő Manuel Neuert is megdicsérte.

Az első Bayern-gól hasonló előzmények után történt, a lipcseiek hátul passzolgattak, és Orbán labdájára lecsaptak az előrehúzódó müncheniek. Corentin Tolisso Robert Lewandowskinak passzolt, a lengyel lövését Gulácsi még hárította, azonban a kipattanót Thomas Müller a kapuba passzolta. A védő nem rágódott a történteken.

„Ezen a meccsen le lehetett volna győzni a Bayernt, de jobban kihasználta a helyzeteit, mint mi – mondta Orbán. Jól kezdtük az évet, ezen a meccsen is jók voltunk, ezt kell folytatnunk. Összeszedettebb, tudatosabb a játékunk, erőteljesebb a letámadásunk, többet birtokoljuk a labdát, így több helyzetet is tudunk kidolgozni. Az utolsó passzokba csúszik hiba, ám ha pontosabbak leszünk a befejezéseknél, joggal hihetünk abban, hogy kiharcoljuk a BL-szereplést.”

Domenico Tedesco vezetőedző a könnyelműségből kapott gólokat emelte ki a találkozó értékelésekor.

„Jó mérkőzés volt, kár a két gólért, amelyet gyakorlatilag odaajándékoztunk az ellenfélnek. A harmadik előtt kapkodtunk – mondta Tedesco. – Összességében jól játszottunk. Hogy képesek leszünk-e felvenni a versenyt hosszú távon a Bayernnel, mindenki döntse el. Mi dolgozunk tovább és igyekszünk jobban koncentrálni. Lesznek még fontos meccseink ebben az idényben.”

NÉMET BUNDESLIGA
21. FORDULÓ
BAYERN MÜNCHEN–RB LEIPZIG 3–2 (2–1)

München, Allianz Aréna, 10 000 néző. Vezette: S. Jablonski
BAYERN:
Neuer – Pavard, Süle, L. Hernandez (Upamecano, 73.) – Gnabry, Kimmich, Tolisso (Musiala, 63.), Coman (Nianzou, 84.) – T. Müller (Sabitzer, 84.), L. Sané – Lewandowski, Vezetőedző: Julian Nagelsmann
LEIPZIG: Gulácsi – Mukiele (Henrichs, 72.), Orbán, Gvardiol – Klostermann, Laimer (Haidara, 61.), Kampl (Szoboszlai, a szünetben), Angelino – Olmo (Forsberg, 61.), Nkunku – André Silva (Poulsen, 80.). Vezetőedző: Domenico Tedesco
Gólszerző: T. Müller (13.), Lewandowski (44.), Gvardiol (58. – öngól), ill. André Silva (27.), Nkunku (53.)

A TÖBBI SZOMBATI MÉRKŐZÉSEN
Augsburg–Union Berlin 2–0
(Gregoritsch 16., A. Hahn 59.)
Union Berlin: Schäfer Andrást nem nevezték.
Arminia Bielefeld–Borussia Mönchengladbach 1–1 (Serra 19., ill. Pléa 38.)
1. FC Köln–Freiburg 1–0 (Modeste 23.)
Freiburg: Sallai Roland a szünetben állt be.
Mainz–Hoffenheim 2–0 (Li Dzse Szung 79., Niakhaté 83. – 11-esből)
Mainz: Szalai Ádám a 87. percben állt be.
VfB Stuttgart–Eintracht Frankfurt 2–3 (Anton 42., Kalajdzic 70., ill. N'Dicka 7., Hrustic 47., 77.)

VASÁRNAP
15.30:Borussia Dortmund–Bayer Leverkusen (Tv: Arena4)
17.30: Wolfsburg–Greuther Fürth (Tv: Arena4)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Hertha BSC–Bochum 1–1
(Belfodil 23., ill. Polter 48.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 21 17 1 3 68–21 +47 52
2. Borussia Dortmund 20 14 1 5 52–31 +21 43
3. Bayer Leverkusen 20 10 5 5 49–32 +17 35
4. Union Berlin 21 9 7 5 29–27 +2 34
5. Freiburg 21 9 6 6 33–24 +9 33
6. 1. FC Köln 21 8 8 5 33–34 –1 32
7. RB Leipzig 21 9 4 8 40–26 +14 31
8. Hoffenheim 21 9 4 8 41–34 +7 31
9. Eintracht Frankfurt 21 8 7 6 33–32 +1 31
10. Mainz 21 9 3 9 30–23 +7 30
11. Bochum 21 7 4 10 20–30 –10 25
12. Mönchengladbach 21 6 5 10 27–38 –11 23
13. Hertha 21 6 5 10 23–43 –20 23
14. Arminia Bielefeld 21 4 10 7 21–27 –6 22
15. Augsburg 21 5 7 9 22–35 –13 22
16. Wolfsburg 20 6 3 11 17–32 –15 21
17. VfB Stuttgart 21 4 6 11 24–38 –14 18
18. Greuther Fürth 20 2 4 14 17–52 –35 10
Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
3 órája

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
23 órája

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Willi Orbán, Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik is a legjobbak között teljesített a posztján

Minden más foci
2025.05.28. 11:27

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44
Ezek is érdekelhetik