Dortmund: „Senki sem olyan éhes a sikerre, mint Haaland”

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 17:34
null
Vajon hová igazol majd Haaland a Dortmundból? (Fotó: AFP)
Thomas Delaney, a Sevilla dán középpályása a goal.com-nak beszélt korábbi csapattársa, Erling Haaland nagyszerű képességeiről.

 

„Azt gondolom, a motivációja segíti majd a jövőben, hogy még jobb játékossá váljon. Találhatunk olyan futballistát, aki jobb nála a fejelésben, a befejezésben, labdakezelésben és a labda vezetésében. De az biztos, hogy én még nem találkoztam olyan labdarúgóval, aki annyira éhes lenne a sikerre, mint ő. Azt gondolom, ez az egész karrierjét végigkíséri majd” – mondta ThomasDelaney.

A norvég csatárnak 2024-ig van szerződése a Borussia Dortmundnál, de aligha tölt el még két évet a Signal Iduna Parkban. Leginkább az FC Barcelona és a Real Madrid érdeklődéséről lehetett hallani.

A Sport értesülései szerint Joan Laporta, a katalánok elnöke a nyáron fizetési plafont vezet be, ennek értelmében évi nettó tízmillió eurónál többet a labdarúgócsapat egyik játékosa sem kereshet. A szabály minden új igazolásra vonatkozna, Laporta nem szeretne senkivel sem kivételt tenni – akkor sem, ha az illetőt esetlegesen Erling Haalandnak hívják.

Delaney elmondta, egyszer szívesen játszana Haaland ellen.

„Szeretnék ellene játszani. Biztosan jól futballozna, hiszen remek csatárról van szó, de szeretném látni Erlinget egy igazi topligában. Persze a Dortmundban is élvezetes nézni a játékát, mert rá épül a csapat. Bármit is tartogat számára a jövő, biztosan a csúcson lesz. Hiába jelentene veszélyt a Sevillára, egyszerűen szeretek találkozni vele” – tette hozzá Delaney.

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik